Jövőre indulhat a Graboplast új üzeme
A Graboplast új, prémiumkategóriás padlókat gyártó üzeme 2014 tavaszán kezdheti meg a termelést Tatabányára tervezett gyárában – nyilatkozta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.
A Graboplast új, prémiumkategóriás padlókat gyártó üzeme 2014 tavaszán kezdheti meg a termelést Tatabányára tervezett gyárában – nyilatkozta Jancsó Péter elnök-vezérigazgató.
A Szlovákiában működő bankok tiszta nyeresége éves szinten több mint 27 százalékkal esett vissza 2012 végére – közölte a Szlovák Bankszövetség (SBA) a szlovák központi bank (NBS) előzetes adataira hivatkozva.
A Kiskörei víztározó halászati hasznosítója a halállomány hosszú távú fenntartását és gyarapítását szolgáló fejlesztések megvalósítását kezdi el idén – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. szerint a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV) szerződést szegett, és folyamatos szerződésszegésben van, mert nem a megállapodásnak megfelelő minőségben, mennyiségben és elszámolási feltételek mellett szolgáltat.
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta az adósságplafon alkalmazásának felfüggesztését május 19-ig.
Az arany ára csütörtökön visszaadta szerdai nyereségét, és 1662 körül zár. ARANYVÉLEMÉNY. Az arany kiegyenlített kereskedést mutatott Ázsiában és az európai délelőtt folyamán. A korán kelő amerikaiak ismételten átgondolták az előző napon közzétett gyenge negyedik negyedéves GDP adatot. Aranygrafikonok.
Hétszáz millió forintos tőkeemelést hajt végre a gyulai önkormányzat a százszázalékos tulajdonában álló Gyulahús Kft.-nél. A képviselő-testülete csütörtök délután soron kívüli, zárt ülésen hagyta jóvá az előterjesztést – tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
„Jelenleg én részvényeket adok el. Csökkentem a pozícióimat, mert eufória kezd kialakulni” nyilatkozta Faber a CNBC műsorában.
Tiltott áregyeztetés és összejátszás miatt együttesen mintegy 60 millió euró bírságot vetett ki a német versenyhatóság édesipari cégekre, amelyek között van például a Milka csokoládé és a Haribo gumicukor gyártója.
A kormány a mai napon Budapesten megvette, visszavásárolta azokat az eszközöket – például gáztározókat, szerződéseket – amelyeket az előző kormányok privatizáltak – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Moszkvában.
Vagyont érő hányadékot talált egy munkanélküli férfi Nagy-Britanniában: egy ámbráscet csaknem három kilós okádékát. A lelet 100 ezer font – 35 millió forint – értékű.
A reggeli markáns erősödést követően a 292-293 forintos sávban stabilizálódott csütörtök estére a forint a bankközi piacon.
A legnagyobb amerikai vegyiművek, a Dow Chemical tavalyi negyedik negyedévi adózott vesztesége jócskán meghaladta az egy évvel korábbit, részben az 5 százalékos létszámcsökkentéssel, valamint 20 üzem bezárásával kapcsolatos kiadások hatására.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön második napja voltak lejtőn.
Szaúd-Arábiába exportál ásványvizet a Szentkirályi, az erről szóló együttműködési megállapodást csütörtökön Budapesten írta alá szaúdi partnerével Tóth Tamás, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. export-import igazgatója.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,55 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel 19 368,02 ponton zárt csütörtökön. Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint 150 pont volt a maximum és a minimum között a különbség.
Megegyezésre hívta fel az uniós tagállamokat José Manuel Barroso és Werner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Bécsben.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.