Mélyponton az olasz fogyasztói hangulatindex
Történelmi mélypontra esett januárban az olasz fogyasztói hangulatindex – közölte hétfőn az olasz nemzeti statisztikai hivatal, az Istat.
Történelmi mélypontra esett januárban az olasz fogyasztói hangulatindex – közölte hétfőn az olasz nemzeti statisztikai hivatal, az Istat.
Németországban meghaladta a 25 millió főt a kis- és közepes vállalkozói (kkv) szektorban dolgozók száma, a munkavállalók képzettségi szintje pedig javult az utóbbi években – áll egy hétfőn ismertetett kormányzati kimutatásban, amely szerint a válság ellenére a kkv-szektor pénzügyi helyzete is jobb lett.
Soha nem látott ütemben szűntek meg az építőipari vállalkozások 2012 utolsó negyedévében – adta hírül az Opten céginformációs szolgáltató.
Valószínűleg robbanás rongálta meg az iráni Fordo urániumdúsításra használt nukleáris fejlesztési létesítményét – mondták izraeli hírszerzési illetékesek a The Timesnak.
Az euróval és a svájci frankkal szemben alig változott a forint árfolyama, a dollárhoz és a jenhez képest viszont kissé gyengült hétfőn délelőtt.
Akár még az idén szabadkereskedelmi megállapodást köthet Kína Svájccal és Izlanddal.
A merészebb és játékosabb kedvű befektetők a mai napon még akár forinterősödésre is játszhatnak – jó eséllyel. Ám a masszív kamatcsökkentési várakozás miatt az irány a lejtmenet.
Csökken valamelyest az idén a közép- és kelet-európai gazdaságok GDP-arányos bruttó tőkepiaci finanszírozási igénye, azzal együtt is, hogy a nominális forrásigény várhatóan növekszik – jósolta hétfőn Londonban ismertetett előrejelzésében a Moody's Investors Service.
Az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen vasárnap sorozatban harmadszor győztes szerb Novak Djokovic magabiztosan őrzi vezető helyét a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján.
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont – mesterséges kormányzati lépések nyomán – jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.
Kína szárazföldi telepítésű ballisztikus rakétaelhárító fegyvert tesztelt vasárnap – adta hírül a védelmi minisztériumból származó információt a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség hétfőn.
Emelkedő indexekre lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor, így a hétfő lehet sorban a negyedik nyereséges nap a börzéken.
Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminiszter vasárnap sugárzott interjújában megkerülte a kérdést, hogy 2016-ban versenybe száll-e a Fehér Házért.
Szinte teljesen eltűntek a piacról azok a bankszámlák, amelyek ingyenes készpénzfelvételt tettek lehetővé. Ahol megmaradt, ott is szigorú feltételek teljesülése esetén kínálják fel ezt a lehetőséget – számol be róla a hétfői Magyar Nemzet.
Hétfő reggelre alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntekihez képest.
Leírták Mianmar külső államadósságának felét az ország kormányhitelezői – derül ki a helyi sajtóban hétfőn idézett hivatalos közleményből. A Párizsi Klubba tömörült kormányhitelezők a jelentés szerint pénteken állapodtak meg mintegy hatmilliárd dollárnyi adósság eltörléséről.
Stagnáló árualapokra, tovább éleződő versenyre számítanak a magyar közúti és vasúti fuvarozó vállalkozások, amelyek 2013-ban néhány kivételtől eltekintve inkább túlélési stratégiákra, mint növekedési tervekre építenek.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.