Sötét mód ikon
2026 szeptember 01
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Tarolt a Samsung az okostelefon piacon

A tavalyi negyedik negyedévben eladásainak közel megduplázásával a Samsung és az Apple mögé a harmadik helyre tört fel az okostelefon világpiaci rangsorban a kínai Huawei – közölte pénteken az amerikai IDC piackutató vállalat.

EXTRA

Felfelé kapaszkodik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 8,56 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt.

EXTRA

Idő előtt törlesztettünk az IMF-nek

Magyarország 607 millió eurót lejárat előtt fizetett vissza a 2008-ban felvett IMF-hitelből – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Kecskeméten.

EXTRA

Javítja a memóriát az éhségérzet

Az éhségérzet javítja az emlékek bevésődését egy japán kutatók által muslicákon elvégzett kísérlet szerint.

EXTRA

Rekordszámú végrehajtás van folyamatban

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van folyamatban; a végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az eljárások során beszedendő 873 milliárd forintos adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt – közölte a feketelista.hu. pénteken az MTI-vel.

EXTRA

Derűsebbek a német cégvezetők

Magasabb lett a vártnál és optimista várakozásokat tükröz a januári német üzleti hangulatindex, amely már a harmadik egymást követő hónapban nőtt – közölte csütörtökön a német ifo gazdaságkutató intézet, a CESifo Group tagja.

EXTRA

Három tévécsatorna is fizethet a fülsértő hirdetések miatt

Igazodva a nézők és a hallgatók igényeihez az új médiatörvény szerint a reklámok már nem lehetnek hangosabbak az előttük, illetve utánuk következő műsorszámokhoz képest. A jogszabály lehetővé teszi ezen jogsértések pénzügyi szankcionálását is.

EXTRA

Benne van a pozitív fordulat a magyar gazdaságban

A magyar gazdaság kulcskérdése az idén a növekedés beindulása – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.

EXTRA

Gyengült a forint az euróval szemben

A forint péntek délelőtt gyengült az euróval szemben.

EXTRA

Felülvizsgálatra kényszerül Japán az atombaleset miatt

Felülvizsgálja az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett korábbi vállalását Japán, miután a korábbi kormány által meghatározott célkitűzés a szigetország atomerőműveinek leállítása miatt irreálissá vált – közölte Abe Sindzó miniszterelnök pénteken.

EXTRA

Bejött az embereknek a Windows 8

A Windows 8 operációs rendszer a karácsonyi szezonban elért forgalmával szépen kibélelte a Microsoft kasszáját, az Office üzleti szoftver üzletág azonban már kevésbé szépen teljesített. A Microsoft eredményét megterhelte emellett az új operációs rendszer bevezetésének marketing költsége is.

EXTRA

Az arany a végső fizetőeszköz

A második világháborút követő békés évtizedekben feledésbe merült, hogy a sárga nemesfém a legősibb pénz a világon, vésztartalék és végső fizetőeszköz, ha minden kötél szakad. A nyugati társadalmak pénzügyi kultúrájából kikopott az arany szerepével kapcsolatos tapasztalás.

EXTRA

Száztízmilliós fejlesztés Esztergomban

Az esztergomi Neuzer Kft., az ország legnagyobb, magyar tulajdonú, független kerékpárgyára 110 millió forintból korszerűsítette üzemét, a cég a beruházásokhoz közel 40 millió forint támogatást kapott az Európai Uniótól és a magyar államtól – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

EXTRA

Új védelmi terv kell Japánnak

A biztonsági helyzet megváltozása kényszeríti változtatásokra a védelmi politikát.

EXTRA

Továbbra is szárnyal a Samsung

A Samsung Electronics, a számítógépek memória-áramköreinek legnagyobb gyártója a világon, növekvő negyedéves profitról számolt be pénteken.

EXTRA

Újabb szankciók Észak-Korea ellen

Újabb szankciókkal bünteti az USA a rakétákkal kísérletező kommunista államot.

EXTRA

Állni fogja a sarat az idei költségvetés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium több olyan javaslatot is benyújtott a kormánynak, ami stabilan tartja az idei költségvetést mind a bevételek, mind a határidők tekintetében – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.

EXTRA

Felveszik a harcot az ámokfutókkal

Előálltak a demokraták a a fegyvertartást szigorító törvénytervezetükkel.

1 6 617 6 618 6 619 6 620 6 621 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.