Tizenkétmillió a dohányzási bírság
Több mint 12 millió forint bírságot szabtak ki tavaly.
Bár az akciógyűjtős oldalak által kínált utazások esetében a nyár számít csúcsszezonnak, decemberben 30 százalékkal több két vendégéjszakás üdülést vásároltak a felhasználók, mint egy évvel korábban.
Az előzetes adatok szerint 2012 első tizenegy hónapjában 82.834 gyermek született, 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Enyhe árfolyameséssel kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. A londoni FTSE 0,08 százalékos, a frankfurti DAX 0,32 százalékos, míg a párizsi CAC 0,20 százalékos mínuszban állt a nyitás utáni percben.
Zajlanak az előkészületek az önkormányzati járóbeteg-szakellátás állami átvételére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,44 pontos emelkedéssel, 19 172,96 ponton nyitott csütörtökön.
Kétéves csúcsra, 51,9 pontra szökött a feldolgozóipari szektor bővülését jelző kínai beszerzési menedzser index értéke januárban – közölte előzetes adatait csütörtökön a felmérést végző HSBC.
Enyhe eséssel kezdhetik a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek, miután a befektetőket óvatosságra inthetik az Apple vártnál gyengébb eredményei és kivárhatnak a Nokia eredményközlése előtt.
A tavalyi orosz ipari termelésnövekedés jóval szerényebb volt az egy évvel korábbinál, és kisebb lett a gazdasági minisztérium által vártnál.
Néhány dolláros elmozdulásnál többre nem volt képes az arany az elmúlt napokban. A beszűkült kereskedésből napokon belül kitörés várható.
A magyar mezőgazdaság 2011-ben még rekordbevételt produkált, ami a GDP 4,6 százalékát biztosította, ám 2012-re ez az arány a korábbi mértékre, 3,1 százalékra csökkent – közölte Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet vezetője.
A Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. saját költségén folytatja a diklór-etilénnel szennyezett lőtéri vízbázison a kármentesítést.
Az Apple megtartja ugyan előnyét a táblagépek piacán, de a Samsung és a Google erősen kikezdi részesedését – írja a MarketWatch üzleti hírportál.
Élénkülhet a kis- és közepes vállalkozások banki hitelezése az idei első félévben, számottevő kereslet a pályázati forrással támogatott beruházások finanszírozása és a rövid lejáratú hitelek iránt jelentkezik – közölte a Takarékbank.
A jelenleg kidolgozás alatt álló egységes országos földnyilvántartó rendszernek köszönhetően a jövőben már egyértelművé válhat, hogy Magyarországon ki mekkora területet művel – közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Egy tajvani halászhajó tart a kelet-kínai-tengeri vitatott hovatartozású szigetekhez.
Állásbörzét tartanak az Óbudai Egyetemen február 19-én és 20-án a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének szervezésében.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.