Sötét mód ikon
2026 szeptember 01
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Júniusban kész a Grundfos székesfehérvári gyára

Elkészül júniusra a Grundfos második székesfehérvári gyára, a 17 milliárd forintos beruházás révén 300-350 új munkahely jön létre 2015-ig – hangzott el az épülő gyárcsarnok hétfői bokrétaavató ünnepségén.

EXTRA

Óriási robbanás sugara érte a Földet

Egy gammakitörésnek, a világegyetem legnagyobb energiájú robbanásának a sugárzása érte a 8. században a Földet.

EXTRA

A nyugat-európai tőzsdék javultak

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn kissé javultak. A frankfurti DAX-30 46,63 pontos, 0,61 százalékos többlettel 7748,86 ponton fejezte be a napot, 1,79 százalékkal az év végi értéke fölött.

EXTRA

Különadó az energiavállalatoknak és az ásványkitermelőknek

A román kormány több különadó bevezetését tervezi februártól energiaipari, valamint természeti és ásványi kincseket kitermelő vállalatoknál, amiből 2014 végéig várhatóan mintegy 470 millió euró bevétel folyhat be az állami költségvetésbe.

EXTRA

Az olasz GDP 2,4 százalékkal zsugorodhatott

Az olasz bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százalékkal zsugorodhatott tavaly – mondta az ország gazdasági minisztere hétfőn. Vittorio Grilli ugyanakkor hozzátette: idén el kívánják érni azt a célt, hogy egyensúlyba hozzák a költségvetést.

EXTRA

Pluszba fordult a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,97 pontos, 0,40 százalékos emelkedéssel, 19 664,12 ponton zárt.

EXTRA

Mérsékelt forintárfolyam-változás

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn: euróban kissé erősödött, dollárban alig változott, svájci frankban és japán jenben gyengült.

EXTRA

Tíz százalékkal csökkent a kínai-indiai kereskedelem

Az elmúlt évek jelentős növekedése után több mint 10 százalékkal esett vissza a külkereskedelem tavaly Kína és India között – adták hírül a kínai és indiai újságok. A két ország közötti egész éves kereskedelmi forgalom 66,47 milliárd dollárt tett ki, 10,1 százalékkal alacsonyabbat a 2011-esnél.

EXTRA

Megújult a Gyula és Elek közötti mellékút

Megújult Gyula és Elek között a Gyula-Battonya-Mezőhegyes összekötőút 6,3 kilométeres szakasza 523 millió forintból – közölte a Magyar Közút Nonprofit Kft.

EXTRA

Tíz centimétert nőtt a Balaton vize

A csapadékos időjárás hatására elindult a Balaton vízszintjének intenzív emelkedése: az elmúlt három hét alatt összesen tíz centiméterrel nőtt a tó vízszintje – nyilatkozta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

EXTRA

Több kalauz lesz a vonatokon

Folytatja a MÁV-Start a fokozott ellenőrzéseket, több lesz a kalauz február végéig a vonatokon, az intézkedéstől körülbelül 80 millió forintos bevételnövekedést várnak.

EXTRA

Norvég juharlevél új kanadai dolláron

Botanikusok szerint a kanadai jegybank nem a kanadai juhar levelét, hanem a norvég juhar levelét nyomatta az új dollárbankókra – írja a Yahoo! News a SkyNews tévécsatorna beszámolójára hivatkozva.

EXTRA

A francia befektetések -10 milliárd euró

A francia befektetések értéke Magyarországon elérte a 10 milliárd eurót, így Franciaország a harmadik legnagyobb befektető az országban – mondta Roland Galharague, Franciaország magyarországi nagykövete.

EXTRA

Hetvenmillió – Pest megyei utakra

Több mint 67 millió forintos forgalomtechnikai beruházást hajtott végre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest megyében 2012 végén.

EXTRA

Hosszú távra kell berendezkedni Maliban

Marsai Viktor történész szerint a nyugati országok szerepvállalása Maliban várhatóan hosszú távú elköteleződés lesz, és a válság csak átfogó erőfeszítésekkel rendezhető megnyugtatóan.

EXTRA

Megkötötték a megállapodást a diákok a miniszterrel

Részmegállapodást írt alá az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) hétfőn Budapesten.

EXTRA

Márciusra halasztották az MVM-pert

A Kaposvári Törvényszék bírája hétfőn márciusra halasztotta a Kocsis István volt vezérigazgató, és öt társa ellen indított MVM-per megkezdését.

EXTRA

Import autók rontják az átlagéletkort

Rontják az import autók a magyarországi gépjárműállomány átlagéletkorát – mutat rá a Weltauto elemzésében. 71 százalékkal nőtt a külföldről behozott autók száma.

1 6 631 6 632 6 633 6 634 6 635 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.