A vártnál jobb munkaerő- és lakáspiaci adatok a tengerentúlról
A vártnál nagyobb mértékben, öt éves mélypontra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma a tengerentúlon, újabb jel utal tehát a munkaerőpiac stabilizálódására.
A vártnál nagyobb mértékben, öt éves mélypontra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt igénylők száma a tengerentúlon, újabb jel utal tehát a munkaerőpiac stabilizálódására.
Az elektronikus útdíj tender elbukásával csak 5 forintos fair értéknövekedéstől esett el a Magyar Telekom. Az árfolyamot így egyre inkább az osztalék spekulációk mozgatják. A piaci szereplők egy része a teljesen valószínűtlen, 35 forintos osztalék víziójától „parázik”.
Magas túljegyzésre megemelt összegben, szerény hozamemelkedéssel, de a referencia hozam alatt értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,25 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön, kora délutánig.
Már hívható az a zöld szám, amelyen a Magyar Energia Hivatal (MEH) szakértői adnak tájékoztatást a rezsicsökkentéssel kapcsolatos általános kérdésekben – hívja fel a figyelmet csütörtöki, közös közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MEH.
Megkezdődött az elmúlt évben esedékes területalapú agrártámogatások második ütemének kifizetése, a következő hetekben 140 milliárd forint érkezik a gazdák számlájára.
Egész Németország számára dicsőség, hogy Josep Guardiola a Bayern Münchent választotta – értékelte a német sajtó csütörtökön a spanyol sikeredző és a bajor klub megállapodását, amely szerint a Barcelona korábbi trénere lesz a Bayern München labdarúgócsapatának a vezetőedzője a következő szezontól.
A Synergon Informatika Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Synergon Integrator Kft. nyerte el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. magas biztonsági fokú adatközpontjának megvalósítására kiírt tendert – közölte a Synergon csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Bizottság ösztönözni szeretné a biogazdálkodást Európában, ezért azt tanulmányozza, miként lehetne javítani a biogazdálkodásra vonatkozó uniós előírásokat, és hogyan lehetne még jobban fellendíteni a biotermékek iránti keresletet. A kérdésben az uniós polgárok, így a magyarok véleményét is várják.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége helyesli az adóelkerülési céllal külföldre menekített pénzek felkutatását és megadóztatását, amelyet Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelentett be szerdán.
A Vidékfejlesztési Minisztérium megalapozatlannak tartja azokat az elemzői véleményeket, amelyek minden eddiginél brutálisabb élelmiszerár-emelkedést jósolnak Magyarországon.
Megszabadítják a nem őshonos fáktól a debreceni Nagyerdő egy részét – mondta Fekete György, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészetének igazgatója. Tájékoztatása szerint a fakitermelési munkák a jövő hét elején kezdődnek.
A befektetési alapok piacán decemberben is folytatódott a vagyon gyarapodása, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt befektetési alapok vagyona 75 milliárd forinttal, 2,3 százalékkal növekedett decemberben.
December végére a gazdaságilag aktív népességen belül 9,6 százalékosra nőtt a nyilvántartott álláskeresők aránya Komárom-Esztergom megyében – közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója.
A Bécsi Vöröskereszttel együttműködésben klimax-tanácsadó képzés indul az osztrák fővárosban.
Újsághirdetésekben kért elnézést a lóhússal kevert marhahústermékek árusításáért a csütörtöki brit napilapokban a Tesco.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,25 pontos nyitás után tovább emelkedett.
Jelentősen, 2,5 százalékról 1,3 százalékra rontotta a 11 európai feltörekvő ország idei gazdasági növekedésével kapcsolatos előrejelzését a Világbank, Magyarországét 1,5 százalékról 0,4 százalékra változtatta.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.