Sötét mód ikon
2026 augusztus 31
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

A kormánynak nincs árfolyamcélja

A magyar kormánynak nincs árfolyamcélja a forintra vonatkozóan – mondta pénteken Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Dow Jones hírügynökségnek.

EXTRA

A LOT felmondta a járatmegosztási egyezményt

A lengyel LOT légitársaság felmondta code-sharing (járatmegosztási) megállapodását az ukrán AeroSvit légitársasággal – tájékoztatták pénteken a LOT illetékesei a lengyel PAP hírügynökséget.

EXTRA

Kína az Apple legnagyobb piaca lesz

Kína előbb-utóbb az Apple legnagyobb piacává fog válni – hangoztatta Tim Cook, az amerikai óriásvállalat elnök-vezérigazgatója, akivel több kínai lap is interjút közölt pénteki számában.

EXTRA

Szerbia 800 millió dolláros kölcsönt kap Moszkvától

Moszkva 800 millió dolláros kölcsönt folyósít Belgrádnak elsősorban vasútfejlesztésre – a megállapodást pénteken írta alá Moszkvában az orosz és a szerb pénzügyminiszter.

EXTRA

Poszeidón és Priaposz templomát tárták fel Bulgáriában

Poszeidónnak, a görög tengeristennek, valamint Priaposznak, a termékenység istenének templomát tárták fel Bulgáriában, Szozopolban.

EXTRA

Jól jártak a horvátok

Rekordévet zárt tavaly a vendégszám több mint 6 százalékos növekedésével és a bevételek 5 százalékot meghaladó emelkedésével a horvátországi turizmus, a magyar vendégek azonban a korábbinál mintegy 3 százalékkal kevesebben voltak – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-t.

EXTRA

Vizsgálat indul a Boeing 787-es miatt

Az amerikai közlekedési minisztérium átfogó vizsgálatot indít a Boeing 787-es Dreamlinerek biztonságossága ügyében, miután a hét folyamán négy esetben fordult elő műszaki hiba ennél az utasszállítónál – közölte pénteken a CNN.

EXTRA

Az eddigi legnagyobb spirálgalaxist fedezték fel

Az eddigi legnagyobb spirálgalaxist fedezte fel a NASA ultraibolya űrteleszkóp, a GALEX (Galaxy Evolution Explorer) felvételeinek segítségével.

EXTRA

Az idén 13 ezer ingatlan felajánlására számít a NET

A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) az idén 13 ezer új ingatlan felajánlására számít, de várhatóan csak 10 ezerre köt adásvételi szerződést, mivel az utolsó negyedévben beérkező felajánlások pénzügyi teljesítése automatikusan áttolódik a következő évre – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

EXTRA

Vegyesen teljesítettek a nyugat-európai tőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken kevés mozgás után nagyrészt halvány eredményekkel végeztek.

EXTRA

Londoni elemzők: „nem várható sok jó” Kelet-Európában

„Nincs sok jó hír” az idei növekedési kilátások szempontjából Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban, Magyarországon és Csehországban például „semmilyen növekedés” nem várható 2013-ban – jósolták pénteki átfogó előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

EXTRA

Plusz egymilliárd euró az államkötvény keretét

A Prémium Euró Magyar Államkötvény (PEMÁK) értékesítési keretét az eddigi 600 millió euróról 2013. január 11-i hatállyal 1,0 milliárd euróra emelte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).

EXTRA

Figyelmeztető sztrájk az E.ON-nál

Figyelmeztető sztrájkot szervez a Magyarországon is érdekelt E.ON energetikai csoport németországi központjában a ver.di és az IG BCE szakszervezet nagyobb béremelést követelve.

EXTRA

„Áfalottó” bevezetésére várható

„Áfalottó” bevezetését tervezi még az idén a szlovák pénzügyi tárca, amely így szeretné növelni az államkassza áfabevételeit – közölte a pozsonyi Pravda pénteken.

EXTRA

Rekordévet zárt a cseh Skoda

Rekordévet tudhat maga mögött a cseh Skoda: a Volkswagen csoporthoz tartozó autógyár tavaly 939 ezer kocsit adott el, 6,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és az idén is további növekedést vár.

EXTRA

A Magyar Nukleáris Társaság nem örül

A Magyar Nukleáris Társaság (MNT) indokolatlannak, a biztonságot veszélyeztetőnek tartja, ezért határozottan ellenzi azt, hogy az Országos Atomenergia Hivatalt (OAH) összevonják, a Magyar Energia Hivatallal (MEH) és a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal (MBFH) – írta közleményében a társaság elnöksége pénteken.

EXTRA

A kínai bankok nem kaszálnak az idén

A kínai bankok nyereségének emelkedése 7-8 százalék lesz az idén a korábbi évek kétszámjegyű profitnövekedését követően – írja összeállításában a Cajhszin pénzügyi és gazdasági magazin.

EXTRA

Már nem menő a pc

A személyi számítógépek világpiaci forgalma 6,4 százalékkal csökkent tavaly a negyedik negyedévben, a teljes évben pedig 3,2 százalékkal – számolt be az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat rendszeres negyedéves piaci felmérésében.

1 6 661 6 662 6 663 6 664 6 665 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.