Visszaesett a német autópiac
Visszaesett az autóértékesítés Németországban 2012-ben, az idén pedig a piac további csökkenésére lehet számítani a német autóipari szövetség (VDA) szerint.
Visszaesett az autóértékesítés Németországban 2012-ben, az idén pedig a piac további csökkenésére lehet számítani a német autóipari szövetség (VDA) szerint.
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon péntek estére a főbb devizákhoz képest a délelőtti jegyzésekhez viszonyítva, kockázatkerülő nemzetközi hangulatban.
A magyar fogyasztók 41 százaléka tájékozódik az interneten mobiltelefon vásárlása előtt, a személyes használatú elektronikai készülékeknél ez az arány 39 százalék, míg az ékszereknél csak 19 százalékot tesz ki – az adatokat a Nielsen piackutató társaság közölte pénteken.
Német lapbeszámolók szerint Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a vágott dohány jövedéki adójának emelését tervezi az őszi parlamenti választások után.
A továbbra is óvatos üzletmenetet indokolta a bizonytalanság afelől, vajon mire jut az amerikai kongresszus és a Fehér Ház február végéig, így az európai tőzsdék kis pluszban zártak.
Élénkülő globális növekedésre utal a világgazdaság legújabb átfogó aktivitási mérőszáma – közölte pénteken az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján.
Megszüntette a Google elleni, csaknem két éve tartó vizsgálatot az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), mert arra a megállapításra jutott, hogy a cég a keresési eredmények rangsorolásával nem sértette meg sem a trösztellenes, sem a verseny korlátozását tiltó szabályokat – közölték pénteken az amerikai napilapok.
Tilos lesz közpénzekkel spekulációs jellegű befektetéseket végrehajtani Ausztriában – ebben állapodtak meg egymással pénteken a tartományi és a helyi önkormányzatok, valamint a kormány képviselői.
Valószínűleg hármas mélypontú recesszió felé tart a brit gazdaság – jósolták egyöntetűen londoni pénzügyi elemzők a brit szolgáltatási szektor csaknem négyévi mélypontra süllyedt beszerzési menedzserindexének (BMI) pénteki ismertetése után.
Környezetszennyezési bélyegilletéket vezetnek be Romániában az autóregisztrációs adó helyett – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök pénteken.
A nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken is óvatos, vegyes maradt az üzletmenet, de zárásra többnyire kissé javultak a piacok.
A 2013. január elsejével végrehajtott lakossági rezsiköltség-csökkentés hatása először a januári fogyasztásról kiállított, februárban kibocsátott számlán érződik majd – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
A paksi atomerőmű termelési rekorddal zárta a tavalyi évet, emellett az év során megkapta az egyes blokk üzemidő-hosszabbításához szükséges engedélyt, és jól megfelelt a célzott biztonsági felülvizsgálaton – mondta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a 2012-es évet értékelve pénteken az MTI-nek.
Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Cséfalvay Zoltánnal, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiai államtitkárával tárgyalt pénteken az európai uniós források felhasználásnak számvevőszéki tapasztalatairól, és jelezte, hogy az ÁSZ támogatja a kormányt az uniós támogatási stratégia kidolgozásában – közölte az ÁSZ az MTI-vel.
Magasan a várt fölött alakult a tengerentúlon az ISM szolgáltatóipari BMI indexe. A mutató decemberben 56,1 pontra kúszott fel a novemberi 54,7 pontos szintről, derül ki az intézet ma közzétett jelentéséből.
Csütörtökhöz képest minimális változással, vegyesen nyitottak a főbb tőzsdeindexek New Yorkban.
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Budapest XI. kerületében lévő Tüskecsarnok beruházásához kapcsolódó uszodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendeletében.
Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes szerint nem Gérard Depardieu az utolsó tehetős európai, aki orosz állampolgárságot kaphat, az orosz Sberbank elnöke szerint pedig a politikai és gazdasági-pénzügyi stabilitás vonzza a befektetőket és a művészeket Oroszországba.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.