Az MVM ráteheti kezét a Bakonyi Erőműre
Az MVM Zrt. komolyan érdeklődik a Bakonyi Erőmű Zrt. megvásárlása iránt – írta csütörtöki számában több, egymástól független forrásra hivatkozva a Napi Gazdaság.

Kamatdöntő ülést tart ma a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, de az előrejelzések szerint ezúttal sem változik a 0,5 százalékos irányadó kamat.

Ismét enyhe hullámzás jellemezte a New York-i tőzsdét, csökkenéssel és emelkedéssel egyaránt. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,09 százalékkal (11,54 ponttal) 13 047,48 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutató 0,11 százalékkal (1,50 ponttal) csökkent és 1,403.44 ponton fejezte be a napot.

A szolgáltatási beszerzési menedzser index augusztusi alakulását teszi ma közzé az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM).

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma közli az államháztartás augusztusi pénzforgalmi előzetes adatait.

Az Arteus Golden Years egy befektetési arany alapú nyugdíj előtakarékossági program, melyben Ön havonta keveset fizet be és a lejáratakor nagyon sokat kap vissza, mivel lejáratakor egy egyedülálló bónusszal rendelkezik.

Kamatdöntő ülést tart ma az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa; elemzők arra számítanak, hogy a testület nem változtat a jelenlegi 0,75 százalékos irányadó euróövezeti kamatszinten.

Törli pénteki járatainak kétharmadát a Lufthansa, mert a béremelést követelő légiutas-kísérők 24 órás munkabeszüntetést tartanak. A sztrájk ezúttal már a frankfurti, a berlini, a müncheni, a düsseldorfi, a stuttgarti és a hamburgi repülőteret is érinteni fogja.

Nincsenek nagy fejlemények az aranypiacon Ben Bernanke FED elnökbeszéde óta, napok óta egy szűk sávban, 1690 és 1700 között stagnál az ár. Napi aranygrafikon Heti aranygrafikon Havi aranygrafikon EUR-USD devizapáros napi alakulása Láthatóan az euró a nap során jelentősen emelkedett, vagyis a dollár értéke csökkent.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.