Változásra van szükség az építőiparban
Változásra van szükség az építőiparban, mert súlyos pénzügyi, morális és szakmai válság sújtja.

A szlovén és a horvát GDP is csökkent a második negyedévben a pénteken közölt adatok szerint.

A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szeretné felhívni a figyelmet a feketepiac térhódításával járó és egyre fenyegetőbb veszélyekre.

Márciusra elkészül az Örs vezér terén a 20 ezer négyzetméteres Árkád 2 bevásárlóközpont, jövő szeptemberre pedig megújul a 2002-ben átadott Árkád 1, így ezek együttesen a 68 ezer négyzetméteres bérbe adható kereskedelmi területtel az ország legnagyobb bevásárlóközpontjává válnak.

Csaknem kétéves tárgyalássorozat eredményeként pénteken egy közvetlen jüanelszámolási mechanizmus felállításáról és kölcsönös devizacseréről írt alá keretmegállapodást Kína és Tajvan – jelentette be a kínai és a tajvani központi bank.

Az agrártárca minden erejével és rendelkezésre álló forrással támogatja a helyi termékek előállítását és piacra jutását, valamint a magas szinten feldolgozott magyar termékek értékesítését – fejtette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kilencedik kunadacsi Ispán Major Napok elnevezésű agrárfesztiválon pénteken.

Veszteséget kellett elkönyvelnie a Magyarországon is érdekelt osztrák Strabag építőipari vállalatnak az első félévben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 45,05 pontos nyitás után erősödött pénteken kora délutánig.

A lemondást fontolgatta az utóbbi hetekben a német központi bank (Bundesbank) elnöke az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programja miatt.

Javult a tavalyi költségvetés végrehajtásának hatékonysága az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint, amely pénteken közzétett jelentésében csak az uniós fejlesztési előirányzatok felhasználását ítélte elégtelennek.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.