Továbbra is toporog a forint
Alig változott a forint árfolyama az euróhoz képest kedden délelőtt. Az uniós fizetőeszközt fél 10-kor 278,20 forinton jegyezték, majdnem ugyanannyin, mint reggel, míg hétfőn este 277,78 forint volt az árfolyama.

Keddre virradóra zátonyra futottak a béremelési tárgyalások a Lufthansa vezetése és a dolgozók képviselői között, így a mintegy 19 ezer légikísérőt tömörítő UFO szakszervezet hamarosan be fogja jelenteni a sztrájkot.

Az IBM megegyezésre jutott a humán erőforrás-rendszerező szoftvereket fejlesztő Kenexa Corporationnel annak felvásárlásáról – az akvizíció összértéke közel 1,3 milliárd dollárt tesz ki. Az IBM eddig hagyományosan kimaradt a felhasználói szoftverek piacából, és erőforrásait elsősorban infrastrukturális programok fejlesztésére fordította. Az IBM részvényei 1%-os veszteséggel zárták a tegnapi kereskedést.

A várakozásoknak megfelelően kedden csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai tőzsdéken.

Átlagosan 40 perccel később mennek este lefeküdni és két órával kevesebbet játszanak a szabadban a mai csemeték, mint nagyszüleik gyermekkorukban – erre jutott a brit alváskutató központ legutóbbi felmérése alapján.

Az aszály miatt várhatóan 20 százalékkal, a tervezett 1,1 milliárd forintról 900 millió forintra csökkenhet a rétimajori Aranyponty Zrt. idei árbevétele – mondta az MTI-nek a tógazdaság elnök-vezérigazgatója.

A Flairspring bútorkereskedelmi és lakberendezési cég 443 m2 kiskereskedelmi illetve irodaterületre írt alá bérleti szerződést a Krisztina Palace Irodaházban. A Flairspring Szabadság-téren nyílt első üzlete után ez a második kiskereskedelmi egységük – tájékoztatott az OGH Hírügynökséget Ecsődi Miklós, a tranzakcióban az ügyfelet bemutató Colliers International irodabérbeadási tanácsadója.

A 40 éves, angolul, olaszul és németül beszélő szakember az ESTON ingatlankezelési és üzletfejlesztési igazgatói székéből érkezett a fővárosi „B” kategóriás iroda- és ipari ingatlanpiacot vezető cégcsoporthoz. Feladata az Indotek Csoporthoz tartozó közel 300 ezer négyzetméteres, nagyobb részt fővárosi iparterület vagyongazdálkodásának irányítása lesz.

Várhatóan csökkenéssel indulnak a vezető európai tőzsdemutatók a hétfői erősödés után kedden, a befektetők változatlanul azt várják, milyen lépéseket tesz az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a gazdaság felpörgetése érdekében.

Adózás előtti eredményét 745 százalékkal, EBITDA-szintjét 35 százalékkal, árbevételét 7 százalékkal növelte az ALTEO az idei első fél évben a múlt évi bázisidőszakhoz képest.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.