Sötét mód ikon
2026 augusztus 14
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Szárnyal a magyar cég a keleti piacokon

Az Egis EV/EBITDA alapú értékelése 67 százalékos alulértékeltséget mutat a Richter Gedeonéhoz képest, ami teljességgel indokolatlan. Annak ellenére is, hogy az Egis üzleti modellje érzékenyebben reagál a hazai szabályozói környezet változásaira és az olcsó távol-keleti termékek által támasztott erős versenyre.

EXTRA

Töpörödik az olasz GDP

A második negyedévben az előzetes adatok szerint az előző negyedévhez képest 0,7 százalékkal, 2011 második negyedévéhez képest pedig 2,5 százalékkal csökkent Olaszország bruttó hazai terméke (GDP) – közölte kedden az olasz állami statisztikai hivatal, az Istat.

Jobb lett a brit ipari adat, mint várták

A korábban jelzettnél kisebb mértékben csökkent a brit ipari termelés júniusban, pozitívabb képet festve a második negyedéves GDP-adatról.

Csökkentek a feldolgozóipari megrendelések

Júniusban, az előző havi növekedés után, a vártnál nagyobb mértékben csökkentek a német feldolgozóipari megrendelések – közölte kedden a német gazdasági minisztérium.

Ismét Hungarikum Fesztivál Szegeden

Minőségi magyar élelmiszerekkel, hagyományos kézműves termékekkel, a kultúra és a sport értékeivel ismerkedhetnek meg azok, akik ellátogatnak a csütörtökön kezdődő Hungarikum Fesztiválra a szegedi Széchenyi térre.

Törzsrészvényeket értékesített az OTP

2012. augusztus 6-án a BÉT-en 3.946 darab törzsrészvény került értékesítésre az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében.

Hiánnyal számol a belga KBC bank

Egyszeri tételek miatt a második negyedévben veszteségbe fordult a KBC eredménye mind az előző negyedévhez, mind az egy évvel korábbi negyedévi bázishoz képest – tájékoztatta a KBC kedden az MTI-t.

Odalett a kukoricatermés

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) becslései szerint az idénre várt kukoricatermés majdnem 40 százaléka semmisült meg országszerte a nagy meleg, különösen az utóbbi hét rendkívül száraz időjárása miatt; a veszteség nemzetgazdasági szinten meghaladja a 200 milliárd forintot.

Tulajdonosváltás a kapuvári húsgyárban

Augusztus elsejétől új tulajdonosa van a kapuvári húsgyárnak: Zsobrák Péter befektető partnerekkel közösen vásárolta meg a Kapuvári Hús Zrt. 100 százalékos tulajdonrészét, a késztermékgyártó Bacon Kft. üzletrészének pedig a felét – írja a Kisalföld keddi száma.

Zuhanórepülésben a brit nagybank

Összeomlásszerű zuhanásba kezdett az egyik brit nagybank, a Standard Chartered (StanChart) részvényárfolyama kedden a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután New York állam pénzügyi szolgáltatási felügyelete előző esti közleményében több százmilliárd dollárnyi illegális iráni tranzakcióval vádolta meg a bankcsoportot.

1 7 328 7 329 7 330 7 331 7 332 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.