Sötét mód ikon
2026 augusztus 31
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Vállalkozások jelentkezését várja az OXO csoport

Korai fázisban lévő technológiai vállalkozások jelentkezését is várja január 4-től az OXO csoport, amelyen belül az OXO Labs Kft. a jelentkezők közül legalább tízet választ majd ki, az ígéretes jelölteknek 25-50 millió forint összegű befektetést biztosít a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával – közölte az OXO Labs Kft. az MTI-vel.

EXTRA

Januárban folytatódnak az bértárgyalások

A járványhelyzet okozta bizonytalanságok miatt nem jutottak még közös nevezőre a munkaadók és munkavállalók a minimálbér és a garantált bérminimum 2021-es emeléséről. A kormányzat kompromisszumos megállapodás kialakításában érdekelt, ezért az egyeztetések januárban folytatódnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)csütörtökön az MTI-vel.

Csökkent a munkanélküli segélyt kérők száma

Elemzők által várt növekedés helyett már a második egymást követő héten csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.

Visszaesett tavaly az orosz olajtermelés

A 2008-as nemzetközi pénzügyi válság óta az első alkalommal csökkent tavaly az előző évihez képest és a 2011-es szintre esett vissza az orosz olajtermelés az OPEC+ keretében vállalt termeléskorlátozás és a koronavírus-válság okán bekövetkezett keresletcsökkenés miatt.

Liberalizálták a piacot, nőhetnek a villanyszámlák

Liberalizálták péntektől az energiapiacot Romániában, így a lakossági fogyasztók ezentúl már nem az energiaárszabályozó hatótóság (ANRE) által megaszabott, hanem a piaci verseny által kialakított árat fizetik a felhasznált villanyáramért.

Megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát

Aleksandar Vucic szerb államfő jelenlétében pénteken a vajdasági Zsablya közelében, Boldogasszonyfalván (Gospodinci) megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát, a Balkáni Áramlatot – számolt be róla a helyi sajtó – adta hírül a távirati iroda.

Tőzsde – Gyengüléssel nyitottak a New York-i indexek

Budapest, 2020. december 31., csütörtök (MTI) – Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön.

1 732 733 734 735 736 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.