12000-nél kapaszkodik az OTP
Újra emelkedni tudott a bankpapír árfolyama, nem érkezett további korrekció.

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. A tőzsdék hétfőn nyereséggel zártak.
A vártnál jobban teljesített Németország gazdasága a harmadik negyedévben, a hazai össztermék (GDP) a 8,2 százalékos növekedésről szóló első becslés helyett 8,5 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz képest, ugyanakkor 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) keddi közleménye szerint.

A munkáltatónak meg kell győződnie, hogy a dolgozói rendelkeznek a távmunkához szükséges feltételekkel, amiről akár személyesen is megbizonyosodhat – hívja fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Az otthoni munkavégzés szabályozását célzó friss kormányrendelet alapján a foglalkoztató már nem dönthet egyoldalúan a home office bevezetéséről. A részletszabályok figyelmen kívül hagyása egy vitás helyzetben komoly pénzügyi következményekkel járhat.

Közös, akkreditált, infokommunikációs és távközlési kurzusok indításáról írt alá megállapodást az Óbudai Egyetem és a Huawei Technologies Hungary. Az új együttműködés része az egyetem és a világ egyik legnagyobb technológiai cége között 2018 óta fennálló stratégiai megállapodásnak.

Egyre többen keresik a kiszámíthatóságot a járvány okozta bizonytalanságban. Évek óta először nőtt jelentősebben azoknak a száma, akik hosszú távú pénzügyi terveket készítenek, ugyanakkor az is látható, hogy sokan még mindig készpénzben tesznek félre, vagy megtakarításaikat a bankszámlájukon hagyják lekötetlenül, holott a rendelkezésre álló pénzeszközök befektetésével kedvező hozamot lehet elérni. A terveket főleg az év végi időszakban érdemes tettekre váltani, amelyhez a Tartós Befektetési Értékpapírszámla (TBÉSZ) az az adókímélő pénzügyi termék, ami miatt érdemes decemberre előre hozni az újévi fogadalmakat.

Érzékenyebbé váltak az újépítésű ingatlanok után érdeklődők és egyre nagyobb jelentősége van, hogy milyen plusz szolgáltatásokat kapnak a pénzükért, mennyire lesz hosszú távon kifizetődő a befektetésük. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, a vásárlók szeretnének a lehető legtöbbet megtakarítani a közös költségen és a rezsin is, mert ha kiadják, magasabb összeget tudnak a lakásért elkérni. Mint mondta, az északi fekvésű ingatlanoktól sokan tartanak, így ezek esetében akár több millió forint árengedményt kell adnia a beruházónak.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.