Sötét mód ikon
2026 szeptember 04
A EXTRA rovatot az Sponsor logo támogatja
EXTRA

Felmentették tisztségéből a központi bank elnökét Törökországban

Ankara, 2020. november 7., szombat (MTI/AP/AFP) – A török államfő szombaton felmentette tisztségéből a központi bank elnökét. Murat Uysalnak azután kell távoznia, hogy a török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát; pénteken újabb történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben. Az éves infláció 12 százalékhoz közelít, és az ország devizatartalékai jelentősen csökkentek.

Telefonos ügyfélközpontot nyitott az OTP Pécsen

Pécs, 2020. november 7., szombat (MTI) – Jelenleg harminc, a tervek szerint hamarosan nyolcvan munkatárssal működik az OTP Bank Nyrt. új, Pécsen nyílt telefonos ügyfélközpontja – közölte a pénzintézet az MTI-vel.

Felszállt fehér füst, Joe Biden az Amerikai Egyesült Államok új elnöke

Pennsylvania állam 20 elektorának az megszerzésével a demokrata elnökjelölt 273 elektori szavazattal megnyerte az amerikai elnökválasztást. Az időnként szélsőséges hangnemtől sem mentes választás végerdményét feszülten vástaaz Usa lakossága és világ közvéeménye egyaránt.

5+1 tanács a karácsonyi vásárlási szezonra

A karácsonyi vásárlási roham kapuja, a Black Friday számos akcióval várja évek óta Magyarországon is a vásárlókat. Bár a koronavírus az akciós napokra is hatással lesz, nemzetközi előrejelzések így is forgalmas időszakra számítanak. A Tudatos Vásárlók Egyesülete útmutatója sokat segíthet abban, hogy a Fekete Péntekkel jól járjunk és ne csalódjunk utólag.

Újabb fontos pert nyert meg az ENEFI

Ezúttal a Maros megyei Pénzüggyel szemben ítélt a Társaság javára a bíróság.

Saját részvényeket vett a Megakrán

Tőzsdei kereskedésben vette tovább saját részvényeit a Társaság, 4,1 forinton 25.000 darabot.

Elhalasztja részvény kibocsátását a DM-KER

Elfogadásra került a Társaság MNB-hez benyújtott Tájékoztatója, az IPO tranzakciót azonban egyelőre elhalasztja a cég.

1 894 895 896 897 898 7 382

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.