Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A Gazdaság rovatot az támogatja
Gazdaság

Mekkora lakáshitelre elég a fiatalok átlagfizetése?

 A júliusi kormányinfón elhangzott kormányzati tervek szerint a lakástámogatási rendszer jövőbeni átalakításának eredményeként életbe léphet egy olyan program, amely a lakásvásárlási vagy -építési céljaik megvalósításában segíti a fiatalok önállósodását. Bár egyelőre a konkrétumok még nem ismertek, fontos kérdés mind a lakáspiac, mind a lakáshitelpiac szempontjából, hogy mire számíthatnak az első lakásuk megvásárlását tervező fiatalok. Az ingatlan.com és a money.hu megvizsgálta, […]

Gazdaság

Ezerrel kevesebb dolgozóval történelmi profitot értek el a bankok

Soha nem látott nyereséget értek el a magyar bankok az idén, de ennek a nagy része virtuális profit. A hitelezett ügyfelek száma csökken, és közben a betéteseké is – egy kisvárosnyi lakossági ügyfél szüntette meg a betétszámláját három hónap alatt. Fiókbezárások és elbocsátások is voltak a szektorban – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. A hitelezés […]

Gazdaság

6 millió forinttal több maradhat a fiatal, nagy családot tervezők zsebében

Szeptember 1-től ismét változott a CSOK és a Babaváró támogatás szabályrendszere, amelyet az augusztus 30-án megjelent Magyar Közlönyben jelentett be a kormány. A változtatás ugyan nem nagy volumenű, azonban év végéig még inkább felpörgetheti a CSOK iránti érdeklődést a piacon a Duna House és a Credipass szakértői szerint. A mostani módosításoktól függetlenül azonban ugyanúgy érvényben […]

NYERSANYAG

Kényelmes pozícióban az arany

Hosszú idő után végre megnyugodhattak a befektetők, hiszen az arany árfolyama a múlt hét során a kritikus 1950-es szint fölé emelkedett. Nem dőlhetünk azonban teljesen hátra, hiszen a dollár továbbra is nagyon erős. A hétfői kereskedés során feljegyzett némi veszteséget, de a napot még így is a 104-es szint felett zárta. Kedden, a korai kereskedés […]

Gazdaság

Az MNB üdvözli az EKB jegybanktörvény módosítását támogató véleményét

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) üdvözli az Európai Központi Bank (EKB) kedvező véleményét, amellyel támogatja a jegybanktörvény kormány által kezdeményezett módosítását – közölte a jegybank hétfőn. A közleményben kiemelték: ahogy az MNB már többször jelezte, a nemzetközi példák alapján a jegybankok átmenetileg negatív saját tőke pozíció mellett is hitelesen és hatékonyan tudnak működni. A Magyar […]

Gazdaság

Módosult az Államadósság Kezelő Központ finanszírozási terve

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 4113 milliárd forint, módosított nettó finanszírozási igény figyelembe vételével változtatott a 2023-as finanszírozási tervén – olvasható a társaság honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóban. A 2023-ra tervezett kibocsátások mértéke összesen 10 827 milliárd forintról 11 249 milliárd forintra, vagyis 422 milliárd forinttal nőtt. A forint lakossági kibocsátási terv 4667 milliárd forintról 5085 […]

NYERSANYAG

Ezüst – Az élet halál küzdelem

Kiemelkedő teljesítményt láthattunk az ezüsttől augusztus második felében, miután a nemesfém két hét leforgása alatt 22,5 dollárról emelkedett fel egészen 25,5 dollár közelébe. Ez azt jelentette, hogy az ezüst két hét alatt majd 3 dollárt gyarapodott. Tette mindezt a dollár index által mutatott erő ellenére. Múlt heti cikkünkben jeleztük, hogy a hét legnagyobb kihívása a […]

DEVIZA

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi devizapiacon hétfő kora estéhez képest. Az euró árfolyama 382,15 forintra csökkent hét órakor a hétfő kora esti 382,69 forintról. A svájci frank jegyzése 400,88 forintról 400,11 forintra gyengült, a dolláré pedig 354,43 forintról 354,20 forintra süllyedt. Az euró jegyzése a hétfő kora esti […]

MAKRÓ

Putyin kudarcnak nevezte az ukrán ellentámadást

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn „kudarcnak” nevezte Ukrajna ellentámadását. Vlagyimir Putyin orosz elnök „kudarcnak” nevezte az ukrán ellentámadást hétfőn, a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón. „Az ellentámadás megakadása nem szimpla visszaesés, hanem kudarc. Meglátjuk, mi történik ezután. Remélem, hogy pontosan ugyanígy folytatódik.” – emelte ki Vlagyimir Putyin. Közvetlenül Putyin sajtókonferenciája […]

Gazdaság

Az MNB 19 millió forintra büntette meg az NN Biztosítót

Az MNB 19 millió forintra bírságolta az NN Biztosító Zrt.-re az ügyféltájékoztatás, az informatikai biztonság, illetve egyes szerződési feltételek hiányosságai miatt – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. Közölték, hogy a biztosítónak december végéig számot kell adnia a legtöbb kérdésben a jogsértések megszüntetéséről. A jegybank megállapította, hogy a biztosító informatikai rendszerénél nem […]

Gazdaság

A befektetők egyre inkább figyelnek a fenntarthatósági szempontokra

A KPMG kutatása szerint a nemzetközi befektetésekhez kapcsolódó döntéseknél már egyre inkább beépítik a fenntarthatósági szempontokat. A felmérés szerint a válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy az ESG átvilágítás során tett lényeges megállapítások miatt törölték az ügyleteket, sőt a befektetők közel kétharmada akár jelentős felárat is fizetne az ESG prioritásainak megfelelően működő vállalatokért. […]

Gazdaság

Győr és Sopron a nyugat – dunántúli régió két legdrágább városa

Egyedül a nyugat-dunántúli büszkélkedhet vándorlási többlettel a hat vidéki régió közül, míg a dunántúli nagyvárosok esetében Győr és Sopron a legdrágább az első féléves adatok alapján, mutatta ki az Otthon Centrum régiós összegzése. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a Nyugat-Dunántúlon tavaly 13 665 adásvétel történt, ami az országos adásvételek 10,4 százaléka. Ez az […]

Gazdaság

Itt az ingatlanpiaci felfutás a tavaszi fordulat után

A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 augusztusában, országosan 8 213 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 61 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Az augusztusi ingatlan- és hitelpiaci adatok, valamint a cégcsoport ügyfélaktivitási mutatói alapján a Duna House szerint bekövetkezett a trendforduló után várt felfutás az ingatlanpiacon […]

MAKRÓ

Jön a fontos adat – kiderül, mennyivel lett drágább az élet

Nem érkezik a következő napokban túl sok adat, de kiderül, hogy mennyivel lett drágább az élet Magyarországon.

Gazdaság

KSH – ilyen volt a turizmus júliusban

2023 júliusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,3 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 1,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,4 százalékkal csökkent, a külföldieké 13 […]

DEVIZA

Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest. Az euró árfolyama 384,46 forintra emelkedett hét órakor a péntek kora esti 384,39 forintról. A svájci frank jegyzése 402,21 forintról 402,86 forintra erősödött, a dollár pedig 356,11 forintról 356,42 forintra drágult. Az euró jegyzése a péntek kora esti […]

DEVIZA

Forint – sorsdöntő ősz, 350 vagy 450 is lehet az euró?

A forint számára nem sikerült jól a nyár, látványos mértékben gyengült a hazai fizetőeszköz. A folytatás belső és külső tényezőkön is áll.

MAKRÓ

Államadósság – íme döntés, örülhet az ország?

Felülvizsgálta a Moody’s a magyar államadósság helyzetét, és meglehetősen kedvező következtetésre jutottak.

1 244 245 246 247 248 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.