Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A Gazdaság rovatot az támogatja
Gazdaság

Fogyasztás helyett nagyot spórolnak a magyarok

Összekapták magukat a magyarok a pénzügyi krízisben. A pénzt nem szórják el, befektetik, a hitelt meggondolják, spórolnak, ahol tudnak. A GDP és a hitelezés ennek nem örül, de az értékpapírszámlák szépen híztak a második negyedévben is. Három hónap alatt csaknem kétezer milliárd forintot tett félre a lakosság – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Mindenki annyit […]

NYERSANYAG

Benzin pánik – aggódnak a szakértők, ezzel nem számoltunk

Hatalmas pánik uralkodik Magyarországon a benzin jövője miatt. A pénteki drágulás után a benzin átlagosan 641, míg a gázolaj átlagosan 645 forintba kerül a hazai kutakon. A több hete tartó drágulás nem bír enyhülni annak ellenére, hogy a forint mutatott már némi erőt a dollárral szemben. Eközben már az olaj ralija is kezdett alábbhagyni. Bár […]

NYERSANYAG

Közel 300 millió köbméter gáz vásárlásáról állapodott meg az MVM és a BOTAŞ

A kormány célja hazánk energiafüggetlenségének növelése, ennek érdekében az MVM energiatársaság közel 300 millió köbméter földgáz vásárlásáról állapodott meg a BOTAŞ török földgáz nagykereskedővel és szállítórendszer-üzemeltetővel – tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-t. Közleményükben azt írták: a két társaság további együttműködési lehetőségeiről – többek között a folyamatban lévő CCGT beruházásokról – Czepek Gábor, az […]

DEVIZA

Minimálisan mozgott a forint árolyama reggel

Alig mozdult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest. Egy euró árfolyama 382,30 forintra változott fél hétkor a péntek kora esti 382,03 forintról. A svájci frank jegyzése 398,43 forintról 398,45 forintra, a dolláré pedig 351,32 forintról 351,43 forintra módosult. Az euró jegyzése a péntek esti 1,0874 […]

NYERSANYAG

Benzin pánik – hol tankoljunk olcsóbban?

Érdemes megtervezni, hogy hol tankoljunk. Az elmúlt hetekben az olaj árfolyama emelkedésbe kapcsolt, valamint a forint gyengülése is tovább rontotta a helyzetet. Jelenleg a holtankoljak.hu- adatai szerint hazánkban, némi enyhülést követően, a 95-ös benzin átlagára 641.5 forint / liter. A gázolaj átlagára jelenleg 645.8 forint / liter Magyarországon. A szakértők ilyen magas üzemanyagárakra csak januártól […]

Gazdaság

Kis települések, nagy lehetőségek, iparűzési adómentesség játékban

Ki nyer a gazdasági lehetőségek színpadán? Az adatok szerint a kisebb, 100-500 fős települések 20%-a kínál adómentességet, míg a nagyobbak közül kevesebb, csak minden tizedik. Az iparűzési adómentes körben működő vállalatok árbevétele dinamikusan nőtt 2019-ről 2022-re, átlagban 37%-kal és több vármegyében, mint például. Bács-Kiskun, Fejér és Nógrád a növekedés még ezt is meghaladta, derül ki […]

DEVIZA

Nem a forintnál van a gyeplő – 400-as euró jöhet?

Egy ideig sikerült elfelejteni a magasabb eurót, azonban az augusztussal ismét 390-ig menetelt a forint. Az otp elemzője szerint azonban messze még a vége az emelkedésnek és akár a 400-as szint is szóba kerület.

NYERSANYAG

Kilencven százalékos az uniós gáztárolók töltöttsége

Az európai föld alatti gáztárolók (UGS) jelenlegi töltöttségi szintje meghaladta a fűtési szezon kezdetére előirányzott 90 százalékos szintet. Ezt közölte az Európai Bizottság  az európai gáztárolók szövetsége, a GIE adataira hivatkozva. A gáztárolókban így összesen 93 milliárd köbméternyi földgáz áll rendelkezésre, amely a 27 uniós tagállam téli gázkeresletének közel harmadát teszi ki. Az értékek országonként […]

MAKRÓ

Háború – meredeken nőnek a veszteségek

Háború, szombat reggeli összefoglaló: Továbbra is tart az Oroszország és Ukrajna közötti háború. Az ukrán katonai vezetés szombat reggel közölte a legfrissebb orosz veszteségekről szóló számokat. A szombat reggel közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 500 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári kirobbanása óta az orosz sereg […]

DEVIZA

Reménykehetünk, erősödésbe kezdett a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel fél hétkor jegyzett 384,83 forintról 382,03 forintra gyengült 18 órára, napközben 385,92 forint és 381,78 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 402,60 forintról 398,43 forintra, a dolláré 353,61 forintról 351,32 forintra csökkent. Az […]

MAKRÓ

MNB: a GDP 3,8 százaléka volt az államháztartás finanszírozási igénye

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 697 milliárd forint volt a második negyedévében, ami a negyedéves GDP 3,8 százalékát tette ki szemben az előző negyedévi 11,4 százalékkal és az egy évvel korábbi 1,6 százalékkal – jelentette pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

DEVIZA

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

Gazdaság

NATO: „Ukrajna lassan, de biztosan foglalja vissza területeit”

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtök délután arról beszélt, hogy „Ukrajna lassan, de biztosan foglalja vissza területeit.” Jens Stoltenberg főtitkár csütörtökön kijelentette, hogy Ukrajna hadserege „lassan, de biztosan” visszafoglalja Oroszországtól a területeit.” A NATO főtitkár Harald Stanghelle politikai kommentátornak arról beszélt csütörtökön, hogy „óvatos akar maradni, amikor arról kérdezik, hogy mik Moszkva jelenlegi tervei.” Hozzátette […]

MAKRÓ

Vidéken is megjelent a milliós panelár

Az otthonkeresőknek és a befektetőknek is menekülési utat kínálnak a lakótelepek, emiatt bizonyulhattak meglehetősen válságállónak eddig a lakáspiaci visszaesés hónapjaiban is.

MAKRÓ

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 15 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.

MAKRÓ

Otthon Centrum: a panellakások eladási ideje nőtt leginkább

Az értékesítési idő növekedése az ingatlanpiacon a paneleknél érezhető a leginkább, de erős a családi házaknál is, miközben alig érezhető a téglalakásoknál – közölte országos felmérése alapján az Otthon Centrum (OC) szerdán az MTI-vel.

DEVIZA

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Kissé csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 45,8 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 21,5 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 9,56 százalék volt, 44 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción […]

1 250 251 252 253 254 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.