Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
A Gazdaság rovatot az támogatja
Gazdaság

Elkezdődött a panellakásoknál az árak korrekciója

Idén az első fél évében a paneleknél elkezdődött az árak korrekciója, Budapesten 12 lakótelepből 8 esetében 3-22 százalékkal csökkentek az átlagos négyzetméterárak, azt követően, hogy tavaly a házgyári lakások iránti magas kereslet a fővárosi lakótelepeken átlagosan 32 százalékos áremelkedést eredményezett – közölte saját adatai alapján a Duna House (DH) szerdán az MTI-vel. Az előző évi […]

DEVIZA

Íme az elemzés – mi vár rád, forint?

Napokon belül érkezik az MNB kamatdöntő ülése, közben az OTP technikai elemzést adott ki a forint grafikonjára vonatkozóan.

Gazdaság

Tavaly 25 százalékkal nőttek az ingatlanárak az ország kiemelt üdülőkörzeteiben

Tavaly együttesen 25 százalékkal nőttek a fajlagos árak Magyarország kiemelt üdülőkörzeteinek lakóingatlan- és üdülőpiacain, Budapestet nem számítva pedig 28 százalékos volt az emelkedés – derül ki az MBH Indexből, az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank legfrissebb elemzéséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez. Ugyanakkor jelezték, a nyolc (Sopron-Kőszeghegyalja, Balaton, Mecsek-Villány, Velencei-tó – Vértes, Dunakanyar, Budapest, […]

Gazdaság

Kissé emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 19,0 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 10,25 százalék volt, 1 bázisponttal magasabb az előző aukción […]

Gazdaság

Elindult a visszaszámlálás, ketyeg a CSOK óra

Júliustól számítva mindössze három hónap áll rendelkezésre a megfelelő ingatlan kiválasztására azoknak, akik még biztosan szeretnének élni az aktuálisan elérhető otthonteremtési támogatásokkal. A fokozott érdeklődés már megindult, az első hetekben 16%-kal erősebb vevői aktivitást mutatnak a Duna House statisztikái. A kereslet növekedésével az ingatlanárak emelkedésére is számítanak a szakemberek, ami szintén a gyors döntéseket segítheti […]

DEVIZA

Zuhan a dollár, meg sem áll 312,5-ig?

Új mélyponthoz érkezett a forint/dollár párharc. Rengeteg embernek a fejében megfordult, hogy miért gyengül ennyire a világ elsőszámú valutája.

Gazdaság

Ekkora nyugdíjelemelésre lehet szükség az elszálló infláció miatt

A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, a jelenleg ismert inflációs számok alapján mennyi pénzt kellene kapniuk a nyugdíjasoknak. A Bankmonitor számításai szerint már júniusban indokolt lett volna egy 4,6%-os emelés annak érdekében, hogy a nyugdíjak – a törvényi előírásoknak megfelelően – megőrizzék a […]

Gazdaság

Az USA pénzügyi segélyt ad az ukrán mezőgazdaság fejlesztésére

Az Egyesült Államok további 250 millió dollár (mintegy 85 milliárd forint) támogatást ad Ukrajna számára mezőgazdasága működőképességének fenntartására – jelentette be az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség (USAID) igazgatója. Samatha Power ukrajnai látogatása során közölte, hogy az összeget a kritikusan fontos mezőgazdasági infrastruktúra bővítésére szánják, ezek között öntözési rendszerekre, gabonatárolók építésére, átrakóhelyek és határ-, valamint kikötői […]

DEVIZA

Devizapiac – Változatlan a forint árfolyama

Szinte változatlanul állt szerda reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 373,64 forinton jegyezték az előző kora esti 373,55 forint után, a dollár 332,98 forinton áll 332,92 forint után, a svájci frank pedig 387,85 forinton 387,68 után. Szerda reggeli jegyzésén a […]

Gazdaság

Oroszország visszatérhet a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményhez

Londoni iparági elemzők véleménye szerint Oroszország várhatóan visszatér az ukrán gabona fekete-tengeri exportjáról kötött egyezményhez, amely kedden nulla órakor lejárt. A gabonaszállítási programról az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron született megállapodás. Az egyezmény alapján Oroszország hozzájárult a blokád alatt tartott fekete-tengeri ukrán kikötőkből a gabonaszállítások újraindításához, és ennek fejében bizonyos orosz mezőgazdasági és élelmiszertermékek […]

Gazdaság

A chicagói terménytőzsdén drágult a búza és a kukorica

Drágult a búza és a kukorica jegyzése a chicagói terménytőzsde (CBOT) keddi kereskedésének kezdetén egy nappal azután, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt. A szeptemberi jegyzésű búza vékánkénti (1 véka=35,24 liter) ára 1,13 százalékkal, 6,62 dollárra emelkedett a keddi kereskedés korai szakaszában, miközben a decemberi jegyzésű kukorica vékánként 2,08 százalékkal, 5,16 dollárra drágult. Dmitrij […]

NYERSANYAG

Olaj – vegyes mozgások a nyugtalanító kínai hírek után

Aggasztja a piaci résztvevőket a világ második legnagyobb gazdaságának teljesítménye. A hétfői kereskedés során Kína, a világ legnagyobb nyersolajimportőre közölte a második negyedévre vonatkozó adatait. Kína már decemberben enyhített a korlátozásokon, amelyek visszafogták a gazdaság fejlődését. Bíztak benne tehát, hogy idén végre fellendülhet a gazdaság. Most viszont úgy tűnik Kína falnak üközött. A második negyedévben mutatott […]

MAKRÓ

Brutálisan megugrott a fegyvergyártó cég nyeresége

A Lockheed Martin amerikai repülőgép- és fegyvergyártó cég egy részvényre jutó nyeresége éves szinten 472 százalékkal ugrott meg a második negyedévben. Erős negyedéves eredményekről számolt be az amerikai Lockheed Martin Corporation kedden. Az amerikai repülőgép- és fegyvergyártó cég közölte, hogy 2023 második negyedévében az árbevételük 16.7 milliárd dolláron alakult. Ez éves szinten 6 százalékos növekedést […]

MAKRÓ

„Oroszország fegyverként használja az éhezést” – százezrek lehetnek érintettek

Borrell szerint Oroszország „veszélyes vizekre evez” a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezmény felmondásával. Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselő kedden egy interjúban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „Moszkva fegyverként használja az éhezést.” Borrell nyilatkozata egy nappal azután érkezett, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri orosz-ukrán gabonaegyezményt. A képviselő szerint „a gabonaegyezmény felmondása azt jelenti, hogy […]

Gazdaság

Budapest néhány kerületében már csökkentek a lakásárak

Minden szegmensben megállt a fővárosi használtlakás-árak emelkedése az idén, jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt, több városrészben és lakástípusnál pedig csökkentek is az árak – ismertette az Otthon Centrum az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit elemzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez. Az ingatlanközvetítő cég elemzési vezetője, Soóki-Tóth Gábor kifejtette, […]

DEVIZA

Forint – érkeznek Matolcsyék, milyen árfolyamot hoznak?

A forint kifejezetten szép erősödést mutatott fel az utóbbi napokban, teljesen ledolgozta a hónap eleji esést. Érkezik a jegybank döntése is.

Gazdaság

A magyar munkavállalók stabilnak érzik munkahelyi pozíciójukat

Stabilnak ítélik a hazai munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetüket az előző év azonos időszakával összevetve: egyrészt optimistábban tekintenek a munkahelyükön belüli saját pozíciójukra, másrészt nem romlott az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradásába vetett bizalmuk – derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító cég és a Mediánnal közös munkaerőpiaci kutatásából, amelynek eredményéről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t. […]

Gazdaság

Kissé emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 30,1 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 10,22 százalék volt, 2 bázisponttal magasabb az előző […]

1 262 263 264 265 266 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.