Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A Gazdaság rovatot az támogatja
MAKRÓ

MNB: a GDP 11,9 százaléka volt az államháztartás finanszírozási igénye

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 2020 milliárd forint volt az első negyedévében, ami a negyedéves GDP 11,9 százalékát tette ki szemben a tavaly negyedik negyedévi 13,3 százalékkal és az egy évvel korábbi 3,4 százalékkal – jelentette csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

NYERSANYAG

Olajszállítási szerződést kötött a horvát Janaf a Mollal

Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel erre az évre – közölte a horvát vállalat igazgatósága szerdán.

DEVIZA

Minimális forintgyengülés reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtökön reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Megcsappant az ultragazdagok száma, itt a válság?

A legalább 30 millió dolláros vagyonnal rendelkezők száma globálisan 4 százalékkal csökkent az elmúlt évben. A Knight Frank kedden közzétett jelentése szerint a legalább 30 millió dolláros vagyonnal rendelkező, rendkívül tehetős emberek száma 2022-ben globálisan közel 4 százalékkal zsugorodott a pénzügyi piacok volatilitása közepette. Az ilyen szintű óriási vagyonnal rendelkező személyek száma közel 23 ezer […]

DEVIZA

Dollár – Érdemes lehet vigyázni?

Nyugodt oldalazás jellemezte a dollárt az elmúlt napokban, azonban az OTP elemzője szerint érdemes lehet vigyázni a forint vásárlásokkal.

Gazdaság

OTP: emelkedik a lakossági ügyfelek megtakarítási hajlandósága

A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága, emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma, ugyanakkor csökkent az átlagos megtakarítási összeg, az ügyfelek egyre inkább a rugalmas megtakarítási megoldásokat keresik – mondta Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője szerdán sajtóbeszélgetésen, Budapesten. Az OTP megbízásából az NRC piackutató által végzett 2022. decemberi felmérésre […]

Gazdaság

A vevők még nem adták fel a reményt, alig várják, hogy piacra léphessenek

A lakásvásárlást tervezők még nem adták fel a reményt, alig várják, hogy piacra léphessenek ●      Bár az eladó lakások iránti érdeklődések száma idén 43 százalékkal csökkent éves szinten, az ingatlan.com oldalán tett látogatások száma viszont stabilan tízmillió körül mozog, ami csupán 8 százalékos mérséklődést jelent. Ezek a tendenciák reményteli képet festenek az ingatlanpiacról. ●      Az adatok ugyanis – a […]

Gazdaság

Változatlanul stabil a hitelkereslet a kis- és középvállalkozásoknál

Az új hitelfolyósítások volumene és a hitelállomány is jelentősen növekedett tavaly a CIB Bank KKV üzletágában, és az idei év első negyedében is folytatódott a bővülés. Az új kis- és középvállalkozói ügyfelek száma is gyors ütemben nőtt a pénzintézetnél. Sikeres évet zárt tavaly a CIB Bank KKV üzletága: a hitelek és egyéb kötelezettségek (faktoring- és […]

Gazdaság

Dolgozik az GVH az infláció csökkentésén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel egyeztette személyes találkozón a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatait. A GVH célja, hogy a megállapításai és javaslatai olyan gyakorlati intézkedéseket indukáljanak, amelyek hozzájárulnak az élelmiszerinfláció letöréséhez. A tartós élelmiszerek gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetére június 8-ig tehet észrevételt minden érintett […]

Gazdaság

Bővült a belföldi online kiskereskedelmi forgalom

A belföldi online kiskereskedelem bruttó 1323 milliárd forintos éves forgalmat ért el 2022-ben, ami 9,9 százalékkal haladta meg az előző évi szintet; tavaly a magyar online piac is jelentősen vesztett a sebességéből – derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard közös kutatásából, amelynek megállapításait Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója kedden Budapesten sajtótájékoztatón […]

DEVIZA

Minimálisan gyengült a forint reggel

A kedd esti jegyzésekhez képest minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró röviddel fél hét előtt 368,78 forintot ért a kedd esti 368,49 forint után. A svájci frank jegyzése 378,64 forintról 378,83 forintra erősödött, a dollár pedig 339,22 forintról 339,36 forintra drágult. Az euró jegyzése […]

DEVIZA

Az MBH Bank átadta első megújított fiókját

Az MBH Bank átadta kedden Miskolcon első, a pénzintézet új arculati elemeit megjelenítő és a változó hazai ügyféligényeknek megfelelően, átfogóan megújított fiókját. Az eseményen Barna Zsolt elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: az MKB Bank és a Takarékbank április 30-i egyesülésével létrejött MBH Bank Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete, amely mintegy kétmillió lakossági és vállalati ügyféllel rendelkezik. […]

DEVIZA

Forint – csoda történik, felkészül a 300-as euró?

A forint több mint egy éve nem látott csúcson áll, a piac az MNB keddi kamatdöntő ülésére kiemelt figyelmet szentelhet.

NYERSANYAG

Nem igazán kapkodják a rozsdamentes acélt

.A rozsdamentes acél iránti globális kereslet az idén megegyezik a tavalyival, jövőre viszont már 3,6 százalékkal bővül. A tavalyi 2,2 százalékos csökkenés után – áll a World Stainless Association (korábban International Stainless Steel Forum, ISSF) jelentésében. A szervezet korábban azt közölte, hogy tavaly a világ rozsdamentes acéltermelése 5,2 százalékkal, 55,3 millió tonnára esett. A rozsdamentes […]

DEVIZA

Csökkent az aukciós átlaghozam

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 32,9 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 15,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 14,41 százalék volt, 16 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción […]

Gazdaság

Bamosz: csaknem két százalékkal nőtt azalapok vagyona

Áprilisban 1,9 százalékkal, 188 milliárd forinttal 10 245 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokbanzelt vagyon. Ezt – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz). A közlemény szerint a pénzpiaci alapokhoz 0,4 milliárd forint tőke érkezett. A vagyon pedig 1 százalékkal 362,8 milliárd forintra nőtt az előző hónaphoz képest. A kötvényalapokhoz 125 milliárd forint […]

NYERSANYAG

Fekete felhők gyülekeznek – bajban lehet az ezüst

Már a múlt heti kereskedés elején beszámoltunk róla, hogy elfogyott a bikák ereje, és az ezüst árfolyama 26 dollárnál magasabbra már nem bír emelkedni. Sem a bikák, sem a medvék nem mutattak komolyabb érdeklődést az elmozdulásra, kiegyenlített harcot folytattak. Ekkor azonban még nem voltunk felkészülve arra, ami ezek után történt. Vérfürdőt rendeztek az ezüst piacán […]

MAKRÓ

Továbbra is mélyrepülésben a magyar gazdaság

Az I. negyedévben a gazdasági teljesítmény 0,9%-kal elmaradt a 2022. I. negyedévitől Magyarország bruttó hazai terméke 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1%-kal csökkent. Az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, és kiegyensúlyozott adatok szerint – a […]

1 285 286 287 288 289 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.