Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A Gazdaság rovatot az támogatja
Gazdaság

Százezreket bukhat, aki halogatja a babaváró hitel igénylését, mégis sokan megteszik!

A kiugróan erős tavaly decembert követően idén januárban padlót fogott a babaváró hitelezés: mindössze 7 milliárd forint összegben igényeltek belőle a fiatal párok – derül ki az MNB friss statisztikáiból. Bár a február és a március egyaránt emelkedést hozott, már látható, az új szerződések értéke lassan érheti el ismét a 40-50 milliárd Ft körüli szintet. […]

Gazdaság

Jelentősen nőtt az Erste adózás utáni nyeresége

Az első negyedévben 6,3 milliárd forint adózott nyereséget könyvelt el az Erste Bank az egy évvel korábbi 1 milliárd forintos veszteséggel szemben. Az extraprofit-adó, a kamatstop, a Sberbank-csőd miatti extra befizetés 38 milliárd forintot tett ki, ezzel együtt sikerült az első negyedévben nyereséget elérni – jelentette be Jelasity Radován az Erste Bank elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón […]

Gazdaság

Infláció – mennyi az annyi?

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 37,9 százalékkal emelkedett, ezen […]

DEVIZA

Erősödött a forint árfolyama reggel

A kedd esti jegyzésekhez képest erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró reggel fél hétkor 371,10 forintot ért a kedd esti 371,13 forint után. A svájci frank jegyzése 380,12 forintról 379,98 forintra gyengült, a dolláré pedig 338,62 forintról 338,10 forintra süllyedt. Az euró jegyzése a kedd […]

MAKRÓ

Megtakarítás – óriásit bukhat, aki nem lép azonnal

A megtakarítás szerepe felértékelődött az utóbbi időszakban a magas inflációnak köszönhetően; sok pénztől esünk el, ha nem vagyunk tudatosak.

NYERSANYAG

Benzin – újabb csökkenés, már Szlovákia is utánunk kullog

Egyre jobb helyzetbe kerül Magyarország. Április közepén még az egyik legdrágább ország voltunk a régióban, a hónap végére viszont már megelőztük Csehországot és Szlovákiát is. Az utóbbi hetekben olyan mértékű csökkenésen esett át a benzin, hogy már nem éri meg Szlovákiába átmenni tankolni. Rengeteg embernél felmerült a kérdés, hogy vajon meddig lesz tartható a mostani […]

Gazdaság

Félmillió új munkavállalóra van szükség 2030-ig

Budapest, 2023. május 9., kedd (MTI) – Magyarországnak 2030-ig csaknem félmillió új munkavállalóra van szüksége, nagyságrendileg ennyi a stabil növekedést biztosító beruházások munkaerőigénye – ismerteti a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A tárca a gazdasági felzárkózás miatt tart szükségesnek további beruházásokat, így azok a közlemény szerint nem maradhatnak el munkaerőhiány miatt. A közleményben kifejtik: a kormány a […]

Gazdaság

Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer

Budapest, 2023. május 8., hétfő (MTI) – Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). A szaktárca közleményében azt írta, a háború és az elhibázott szankciók miatt elszálltak az energiaárak, sérültek az ellátási láncok és megnőttek a szállítási költségek. Ez Európa-szerte eddig nem látott inflációs hullámhoz vezetett, és jelentős mértékben […]

DEVIZA

Magyarország eurókötvény kibocsátást tervezi

einek a fedezésére, illetve egy jövő márciusban lejáró devizakötvény előfinanszírozásához – mondta el Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője a Reuters hírügynökségnek. Magyarország januárban 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki dollárban jegyzett kötvényeket, ami az idei devizafelvételi szükséglet jelentős részét fedezte. Kurali Zoltán, az ÁKK vezérigazgatója azt mondta, hogy az idei évre még szükséges. Mintegy 750 […]

NYERSANYAG

Ezüst – elfogyott az erő

Az ezüst árfolyama továbbra sem mutat komolyabb érdeklődést az elmozdulásra. Kiegyenlített harc folyik a medvék és a bikák között, egyikük sem bír felülkerekedni a másikon. Bár múlt héten a Fed döntése komoly pánikot keltett a piacokon, a kettős szerepe miatt vegyes reakciókat láthattunk az ezüsttől. Az ezüst feladata több, mint szimpla vagyonmegőrzés, ezért a recessziós […]

DEVIZA

Csökkent az aukciós átlaghozam

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 44,3 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 25,5 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 14,57 százalék volt, 2 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción […]

NYERSANYAG

Arany – stabilan 2000 felett

Mozgalmas héten vannak túl az aranybikák. A múlt hét során az arany árfolyama erős volatilitást mutatott. Erre azonban a szakértők figyelmeztettek is, hiszen nagyon fontos döntésre várt a piac. Szerdán a Fed meghozta a döntést, mely szerint további 25 bázisponttal emelik az irányadó kamatot. Ezt követően viszont furcsa jelenséget láthattunk az arany piacán. Annak ellenére, […]

DEVIZA

Erőre kapott a dollár – Ez lehet a mélypont?

A dollár, az elmúlt hetek gyengeségének ellenére nem romlik tovább, sőt egyes valuták ellen még erősödik is.

DEVIZA

Reggelre elfáradt a forint

Gyengült a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 372,26 forinton jegyezték az előző esti 372,17 forint után. A dollár jegyzése 338,65 forintra ment fel 337,53 forintról, a svájci franké 380,82 forintra emelkedett 379,80-ról. Kedd reggel a hét eleji kezdésnél 0,3 százalékkal állt gyengébben a forint. Az […]

DEVIZA

Veszélyben a pénzünk? Szüneteltette a kifizetéseket a Binance

A Bitcoin árfolyama hétfőn tovább csökkent. Több mint 4 százalékot esett a kriptovaluta ezzel közel két hete nem látott szintre tért vissza az árfolyam. Az esés egyik fő oka az lehetett, hogy a Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje a hétvége során kétszer is ideiglenesen szüneteltette a Bitcoin kiutalásokat a platformról. A piaci kapitalizáció alapján legnagyobb […]

NYERSANYAG

Olaj drágulás – rossz hírek érkeztek

Közel egy hónapja éles zuhanásba kezdett az olaj, és a referenciaértékek jelentős mínuszokat szedtek össze. A piacon eluralkodott a pánik és az OPEC májusi termeléscsökkentése sem állította meg a medvéket. Az OPEC váratlan húzása, amellyel a piacokat szerették volna stabilizálni kudarcba fulladt. A döntés arról szólt, hogy Szaúd-Arábia és más nagy olajtermelő országok májustól napi […]

DEVIZA

Forint – brutálisat művelt, ennyiért vehetsz eurót!

A forint számára cseppet sem alakult eddig nyugodtan az idei év, és még bőven lehetnek előttünk izgalmak a következőkben is.

Gazdaság

Visszaesett az EGT-n kívüli befektetők aktivitása a magyar ingatlanpiacon

A magyar ingatlanpiacon tavaly megvalósult mintegy 125 ezer tranzakción belül 2524 esetben voltak olyan külföldi befektetők a vásárlók, akiknek ingatlanvásárlási kérelmet kellett benyújtaniuk, mert nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség (EGT), valamint Svájc állampolgárai voltak. Ez 7 százalékos visszaesés a 2021-es adatokhoz képest – mutatott rá a Duna House ingatlanközvetítő az MTI-nek hétfőn […]

1 288 289 290 291 292 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.