Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A Gazdaság rovatot az támogatja
DEVIZA

Sikeres zöldjelzálog-levél kibocsátás a Takarék Jelzálogbanknál

A Takarék Jelzálogbank Nyrt. idei második zöldjelzáloglevél-kibocsátásán a tervezett 4 milliárd forintos ajánlatra 10 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot a tőkepiaci szereplők. Ebből 6 milliárd forintot fogadtak el – közölte a társaság az MTI-vel . A közlemény szerint a kedden nyilvános ajánlattételre bocsátott, 2027-es lejáratú jelzáloglevél évi fix 3,5 százalék kamatot fizet. Ismertették, hogy […]

DEVIZA

Csökkent az euróövezet kiskereskedelmi forgaloma

Havi és éves összevetésben is csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euroövezetben és az Európai Unióban februárban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte, hogy februárban az euróövezetben 0,8 százalékkal, az Európai Unióban pedig 0,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Januárhoz képest. Míg tavaly februárral összevetve az euróövezetben 3 százalékkal, az Európai Unióban […]

DEVIZA

Emelkedett az aukciós átlaghozam

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).https://teszt.tozsdeforum.hu/gazdasag/uj-allampapirt-bocsat-a-piacra-az-akk/ A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 91,2 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 30,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 14,94 százalék volt, 10 bázisponttal magasabb az előző aukción […]

MAKRÓ

Hiába erősödött a forint, a magyarok így is rengeteget fizetnek

Az elmúlt időszakban újra erőre kapott a forint. Az euróval szemben jelentős területet nyert, és lesüllyedtünk egészen a 375-ös szintre. Úgy tűnik egyelőre meg is tudjuk tartani ezt az értéket. Ezen felül az év elejéhez képest a kutakon tisztán kimutatható egy csökkenő tendencia, azonban Magyarország továbbra sem tudja beérni a környező országokat. Az elmúlt héten […]

MAKRÓ

Nyugdíjasok, nyugdíj előtt állók figyelem – meg kell védeni a pénz értékét

A nyugdíjas infláció még az általános inflációnál is magasabb jelenleg, ezért kiemelten fontos a megtakarítások védelme a korosztálynak.

DEVIZA

Erősödött a forint kora reggel

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az euró jegyzése 375,21 forintra gyengült hat órára a hétfő esti 375,51 forintról. A svájci frank árfolyama 380,18 forintról 379,55 forintra csökkent, a dolláré pedig 346,15 forintról 344,78 forintra süllyedt. Az euró jegyzése a hétfő esti 1,0848 dollárról 1,0883 […]

MAKRÓ

Kockázat nincs, magas hozam van – válságban is biztos befektetés

A válságban a biztos befektetés még fontosabb lehet. A lakossági vásárlások alapján a háztartások kedvence a PMÁP.

DEVIZA

Forint – brutális húsvéti ajándék, 300-as euró jön?

Egészen hihetetlen, hogy milyen utat járt be a forint az utóbbi hetekben. A következő időre is maradhatnak izgalmak.

Gazdaság

Ilyenkor sem csitul a háború

A szombaton közzétett orosz veszteségekről szóló ukrán becslések szerint az elmúlt 1 napban további 570 orosz katona esett el. A konfliktus tavaly februári kirobbanása óta az orosz sereg több mint 177 ezer főt veszített el. Az ukrán fegyveres erők vezérkarának legfrissebb, szombat reggeli becslése szerint az orosz hadsereg az összecsapások során a konfliktus kezdete óta […]

Gazdaság

Megduplázódott a fizetésképtelenségi eljárások száma

Majdnem kétszer annyi felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban. Ez derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium – összegezték. A bizonytalanabbá váló tavalyi gazdasági helyzetben 8111 felszámolási eljárás indult, ami majdnem a duplája a 2021-es 4359 […]

DEVIZA

Erősödött a forint késő délután

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben pénteken késő délután a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama 374,39 forintra gyengült röviddel 18 óra után a reggel hét órakor jegyzett 375,49 forintról. Az euró jegyzése pénteken 373,75 forint és 376,35 forint között mozgott. A svájci frank árfolyama a reggeli 380,27 forintról 378,92 forintra csökkent, a […]

Gazdaság

Tizenkétéves csúcson a vállalati akvizíciós piac

Az elmúlt 12 év legaktívabb vállalati tranzakciós időszaka volt 2022. Magyarországon a tranzakciók száma és értéke alapján. A hazai tranzakciós (M&A) piacon 5,88 milliárd dollár értékben kötöttek üzleteket – közölte az MTI-vel  az EY nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég. Az EY legfrissebb felmérésében ismertette, tavaly 137 tranzakciót hoztak nyilvánosságra Magyarországon. Az ügyletek száma öttel, együttes […]

Gazdaság

Négyszáz hektárnyi területre jelentettek be fagykárt

KóA 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt. Ez a szám április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog – közölte az Agrárminisztérium (AM). A tárca a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági […]

Gazdaság

Országszerte tüntetnek Romániában

Országos tüntetést szerveztek Romániában pénteken a gazdaszervezetek az ukrán gabonával és más mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos európai uniós politika módosítását követelve. Munkagépekkel vonultak A gazdák képviselői Bukarestben munkagépekkel vonultak az Európai Bizottság romániai képviseletének székháza elé, és az ország számos megyéjében a városok bejáratainál. A kormánybiztosi (prefektusi) hivatalok előtt tüntetnek, az országutakon pedig forgalomlassítással demonstrálnak. A […]

DEVIZA

Kazuo Ueda lehet a japán jegybank elnöke

A japán kormány tagjai  ülésükön jóváhagyták Kazuo Ueda közgazdász kinevezését a japán jegybank élére, aki április 9-én váltja Haruhiko Kurodát, a rendkívül laza monetáris politika fő támogatóját. Az erről beszámoló gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter azt mondta, hogy a kormány szorosan együtt kíván működni az új jegybankelnökkel a japán gazdaság fejlesztését szolgáló intézkedések kidolgozásában. Kazuo […]

NYERSANYAG

Óriások színpadán – Amerika harca a szaúdi olajért

Nem volt mindig ekkora feszültség a két ország vezetői közt. Bizalommal kezdődött kapcsolatuk hét évtizeddel ezelőtt, amikor szoros szövetséget hoztak létre. Az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát, az emberi jogok és az arab-izraeli konfliktus különbségei ellenére az olaj nagyon közel hozta egymáshoz. Az Egyesült Államok védelmet biztosított a szaúdi uralkodóknak, akik cserébe megígérték, hogy hozzáférést adnak […]

DEVIZA

Alig változott a forint árfolyama reggelre

Alig változott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben pénteken reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve. Reggel hét órakor az euró árfolyama 375,49 forintra csökkent a csütörtök este jegyzett 375,55 forintról. A svájci frank jegyzése 380,08 forintról 380,27 forintra emelkedett, a dollár pedig 343,84 forintról 344,02 forintra drágult. Az eurót 1,0915 dolláron jegyezték a csütörtök […]

NYERSANYAG

A Munich Re nem újítja meg az Északi Áramlat-1 biztosítását

A Munich Re német viszontbiztosító nem kívánja megújítani a robbanásban megsérült Északi Áramlat-1 gázvezeték biztosítási idejét. Erről a Reuters számolt be csütörtökön a cég képviselőjére hivatkozva.

1 297 298 299 300 301 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.