Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Ukrajnában lassult az infláció januárban

Ukrajnában éves és havi szinten egyaránt lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme januárban. Az ukrán statisztikai hivatal honlapjára  felkerült adatok szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke januárban 4,7 százalék. 2020 novembere óta a legalacsonyabb volt a novemberben és decemberben jegyzett 5,1 százalék után. Januárban az éves szintű áremelkedés a lakhatás és a közművek esetében 12,8 […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Kína – Rekordszint az új banki hitelkibocsátás

Kínában a jüanban jegyzett új bankhitelek összértéke rekordszintű, 4920 milliárd jüan (683,7 milliárd dollár) volt januárban. Jócskán meghaladta az egy hónappal korábbi 1170 milliárd jüant. Elemzők 4500 milliárd jüan újhitel kihelyezését várták januárra. A kínai bankok egy évvel korábban, tavaly januárban 4900 milliárd jüan új hitelt bocsátottak ki, ami idén januárig rekordösszegnek számított. A kínai […]

EURÓPA

Bezzeg a román külkerhiány 15,1 százalékkal csökkent

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 15,1 százalékkal csökkent tavaly 2022-höz viszonyítva – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). 2023-ban 28,94 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya. Ez 5,15 milliárd euróval kisebb az egy évvel korábbi 34,09 milliárd eurónál. Románia külkereskedelmi mérleghiánya történelmi csúcson volt 2022-ben. Tavaly 93,098 milliárd euró volt az export értéke, 1,3 százalékkal nagyobb, […]

AMERIKA

Rekordszinten a kakaóbab tőzsdei jegyzése

Rekordszintre nőtt a kakaóbab tőzsdei határidős jegyzése a nyugat-afrikai termést veszélyeztető aszály miatt. A New York-i árutőzsdén a kakaóbab tonnánkénti ára 5874 dollárra, történelmi csúcsra emelkedett. A kakaóbab ára egy év alatt csaknem a duplájára nőtt. Elemzők szerint a kereskedők komolyan aggódnak egy újabb gyenge termésévtől. Ezeket az aggodalmakat alátámasztja az El Nino időjárási jelenség, […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Mélyponton a német infláció

.Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint. Az infláció a tavaly decemberi 3,7 százalék után januárban 2,9 százalékra csökkent, Ami a legalacsonyabb éves ütem 2021. júniusi óta. Akkor 2,3 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke. Az előző havihoz képest […]

EURÓPA

Nőtt az AstraZeneca profitja és bevétele

Az AstraZeneca brit – svéd gyógyszeripari vállalat növekvő negyedik negyedéves nyereségről és bevételről jelentett . Az AstraZeneca adózott eredménye a negyedik negyedévben 960 millió dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 901 millió dollárról. A negyedik negyedévben a vállalat teljes bevétele 12,02 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 11,21 milliárd dollárral. Épphogy meghaladva az […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Ázsia – Libikóka és zárvatartás a tőzsdéken

Vegyesen mozogtak az ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján, amikor nem volt kereskedés Sanghajban, Hongkongban, Szöulban és Tajpejben nemzeti ünnep miatt. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,16 százalékos emelkedéssel, 36 921 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,06 százalékkal nőtt. A már szintén bezárt ausztrál tőzsde […]

EURÓPA

Reggeli Tükör 2024 február 9. – Vegyesen nyitottak a tőzsdék

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján. A londoni FTSE100 index 0,02 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX-30 index 0,05 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 index pedig 0,17 százalékkal süllyedt a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,11 százalék mínuszt jelzett nyitáskor. A londoni FTSE100 index 0,02 […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kínában foyamatosan zuhan az infláció

14 éve a legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak januárban éves szinten. Ezt közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala. Elemzők szerényebb, 0,5 százalékos csökkenéssel számoltak a decemberi 0,3 százalékos csökkenés után. Kínában zsinórban negyedik hónapja volt defláció januárban, ez a leghosszabb ilyen időszak 2009 októbere óta. Januárban ugyanakkor már második hónapja nőtt a […]

EURÓPA

Bezzeg a horvátok két új gázvezetéket is építenek

A horvát kormány csütörtöki ülésén a stabil földgáz ellátás érdekében két új gázvezeték építéséről döntött, amelyek összköltsége 400 millió euró. Ezt közölte a horvát közszolgálati televízió. A Bosiljevo-Sisak-Kozarac gázvezeték kiépítése 322 millió euróba kerül. Hossza 122 kilométer, míg a Lucko-Zabok gázvezeték értéke 78 millió euró, hossza pedig 36 kilométer. A kivitelező mindkét esetben a horvát […]

AMERIKA

Javult a munkanélküliség az USA-ban

Az Egyesült Államokban 9 ezerrel, 218 ezerre csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten. Ezt közölte az amerikai munkaügyi minisztérium. A szakértők várakozásának átlaga kissé nagyobb, 220 ezer volt. Három héttel korábban 189 ezerre, 2022 szeptembere óta a legalacsonyabbra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. A […]

EURÓPA

Mély szakadékba zuhant a Moller-Maersk nyeresége

Hatalmasat esett Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége tavaly, és mintegy harmadával csökkent a bevétele is. A cég honlapjára  felkerült adatok szerint az adózott eredménye 3,91 milliárd dollárra esett. Az egy évvel korábbi 29,32 milliárd dollárról, a bevétele 51,07 milliárd dollárra esett vissza, 81,53 milliárd dollárról. A szakértők által inkább figyelemmel követett adó- és […]

EURÓPA

Jókorát ,,lépett” a Siemens nyeresége

A német Siemens AG ipari konszern az elemzői várakozásokat felülmúló nettó profitnövekedésről számolt be csütörtökön. A legtöbb üzletágában nőtt a bevétel a 2024-es pénzügyi év első, december végével záródott negyedévében. Az ipari részlegek nyeresége – a Siemens fő működési mutatója – a negyedévben 3 százalékkal, 2,72 milliárd euróra nőtt. Éves összevetésben, meghaladta az elemzői várakozások […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Négy százalékon áll a cseh munkanélküliség

Januárban 4 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a decemberi 3,7 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal Prágában. Legutóbb 2021 áprilisában volt magasabb a csehországi munkanélküliség. A munkaügyi hivatal rámutatott: ha figyelmen kívül hagyjuk a „koronavírus-járvány által deformált” 2021-es évet, akkor az idei januári munkanélküliség 2017 januárja óta a legmagasabb. Egy éve, tavaly januárban 3,9 […]

EURÓPA

Reggeli Tükör 2024 február 8. – Erősödéssel indítottak a tőzsdék

Budapest, 2024. február 8., csütörtök (MTI) – Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,24 százalék, a frankfurti DAX30 index 0,04 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,18 százalék növekedést jelzett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,25 százalékkal erősödött. A csütörtöki tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent […]

AMERIKA

Megugrott a Walt Disney nyeresége

Az amerikai Walt Disney Co., a világ legnagyobb szórakoztató- és médiavállalata közel másfélszeresére növelte adózott eredményét, az egyszeri tételek nélküli nyeresége pedig jóval meghaladja a piaci várakozásokat. A New York-i tőzsde szerdai kereskedésének leállítása után a cég azt közölte, hogy a december végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 1,91 milliárd dollár, részvényenként 1,04 […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Ázsia – Jórészt erősödtek a piacok

Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,09 százalékos emelkedéssel, 36 873 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,54 százalékkal nőtt.  A már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,31 százalék pluszban fejezte be a napot, a tajpeji börzén nem volt kereskedés nemzeti […]

EURÓPA

Háború – káosz Kijevben, áttörtek az oroszok, közeledünk a vége felé?

Egyre nagyobb a káosz az ukrán hadseregben. A háború mellett már a belső konfliktusok is nehezítik Zelenszkij életét.

1 174 175 176 177 178 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.