Sötét mód ikon
2026 augusztus 11
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Felkészült már Európa a hidegre?

Lassan itt a tél és ezzel együtt komoly kihívás vár Európára. Tavaly ilyenkor még nem tudtuk, hogy fogjuk túlélni a téli időszakot az orosz gáz nélkül, azonban az enyhe időjárás és a kormányok gyors reakciója sokat segített a túlélésben. Most sokkal jobb helyzetben vagyunk, hiszen a gáztárolók már nyár végére 90 százalékos töltöttség felett voltak, […]

EURÓPA

Az euróövezetben csökkent a munkanélküliség

Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint. Augusztusban az euróövezetben az elemzői várakozásokkal összhangban 6,4 százalékra csökkent a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, miután júliusban 6,5 százalékot regisztráltak. A 6,4 százalékos, júniusival megegyező euróövezeti adat a legalacsonyabb az összehasonlító statisztikák vezetésének 1995-ös kezdete óta. Egy évvel […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Alig nő a szaúdi GDP

A szaúdi pénzügyminisztérium jelentősen rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, és a büdzsé is hiánnyal zár az eddig várt többlet helyett. A minisztérium azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) gyakorlatilag stagnál az idén, csupán 0,03 százalékkal nő az eddig várt 3,1 százalék helyett. A büdzsé hiánya a GDP 2 százaléka (21,863 milliárd dollár) […]

EURÓPA

Reggeli Tükör 2023 október 2. – Pozitív a hangulat a tőzsdén

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 0,12 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,36 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,50 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 35 centtel (0,38 százalékkal), 92,55 dollárra nőtt. Az arany ára […]

EURÓPA

Újabb hitelrészlet megadásáról egyeztetnek Ukrajnában

Ukrajnába érkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, hogy a kijevi vezetéssel egyeztessen egy újabb hitelrészlet megadásának a feltételeiről. Amennyiben a tárgyalások sikeresen zárulnak, Ukrajna várhatóan az év végéig megkapja az IMF-hitel harmadik részletét, mintegy 900 millió dollárt. Az IMF igazgatósága június végén döntött arról, hogy megadja a négy évre szóló, 15,6 milliárd dolláros program második, […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Nőtt Kína gazdasági aktivitása

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben gyorsult a kínai gazdaság teljesítménye szeptemberben mind a feldolgozóipari, mind a szolgáltató szektorban – derül ki a nemzeti statisztikai hivatal (NBS) adataiból, amelyeket a logisztikai információs központ (CLIC) összesített. A CLIC feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe (BMI) a várt 50 pont helyett 50,2 pontra nőtt szeptemberben az augusztusi 49,7 pontról. A BMI […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Felemás kereskedés az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor nem volt kereskedés a sanghaji, a hongkongi és a szöuli börzén. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,21 százalékkal, 31 793 pontra csökkent. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,17 százalékkal gyengült. A már szintén bezárt tajvani tőzsde 1,27 százalék pluszban, viszont […]

AMERIKA

„Ébressz fel, ha a szeptember véget ér”

A Green Day slágeréhez hasonló érzéseket kelhetett a befektetőkben az elmúlt hónap gyengélkedése. Az S&P 500 az idei leggyengébb hónapját zárta, közel 5 százalékot zuhant. Viharosan alakult a szeptember az amerikai börzék számára. A hónap utolsó kereskedési napját is többnyire csökkenéssel zárták a részvények pénteken. Az amerikai részvények többnyire esésbe kapcsoltak szeptemberben az inflációs adatok […]

EURÓPA

Sorsdöntő választás  – ki nevet a végén?

Igen fontos választás zajlik ma a szomszédban, kiderül, hogy Robert Fico visszatér-e Szlovákia élére miniszterelnökként.

AMERIKA

Tesla – fontos jelentés előtt

A befektetők hamarosan láthatják az adatokat, amelyet minden negyedévben türelmetlenül várnak. A Tesla hétfőn fogja nyilvánosságra hozni a harmadik negyedéves szállítási számait. A valós adatok nagyban eltérhetnek, az eseteként szélsőséges becslésektől. „Az elemzői becsléseknél szokatlanul nagy szórást láthatunk ebben a negyedévben.” – írta csütörtök esti jelentésében George Gianarikas, a Canaccord elemzője. Igaza van az elemzőnek. […]

AMERIKA

Nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásokkal összhangban nőttek a személyi jövedelmek és kiadások az Egyesült Államokban augusztusban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis pénteki jelentése alapján. A személyi jövedelmek az elemzői várakozásokkal összhangban 0,4 százalékkal emelkedtek augusztusban az előző havihoz képest, a 0,2 százalékos júliusi bővülés után. A személyes kiadások a piac által vártnak megfelelően […]

EURÓPA

Németországban stagnált a munkanélküliség

Németországban a várakozásoknak megfelelően stagnált szeptemberben a munkanélküliségi ráta – derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken közzétett adataiból. Szeptemberben Németországban a munkanélküliek száma 10 ezerrel, 2 millió 642 ezerre emelkedett szezonálisan kiigazítva augusztushoz képest. Elemzők előzetesen 15 ezres növekedést vártak. A szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta az elemzői várakozásokkal […]

EURÓPA

A vártnál jobban mérséklődött az infláció az euróövezetben

Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben – közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. Az euróövezetben az augusztusi 5,2 százalékról 4,3 százalékra, 2021 októbere óta a legalacsonyabbra csökkent az éves infláció szeptemberben. Szakértői várakozások átlagában 4,5 százalék szerepelt. Az energiaárak csökkenése szeptemberben 4,7 százalékra gyorsult az […]

EURÓPA

Fegyverszállítás – Sorsdöntő választások előtt áll Szlovákia

Alig több, mint egy hete történt, hogy a lengyelek bejelentették, hogy nem szállítanak több fegyvert Ukrajnába, most Szlovákia döntésétől retteghet Ukrajna. A hétvégén jönnek a választások, és jó esélye van Robert Fico volt miniszterelnöknek, hogy visszatérjen az ország élére. Fico arról beszélt, hogy Szlovákia békés ország, és egyértelműen kijelentette, ha ő nyer, akkor nem küldenek […]

EURÓPA

A cseh kormány jóváhagyta a jövő évi költségvetés tervezetét

A jövő évi cseh költségvetés hiánya 252 milliárd korona (4010 milliárd forint) lesz. A bevételek 1940 milliárd koronát, a kiadások pedig 2192 milliárd koronát tesznek ki – közölte Zbynek Stanjura cseh pénzügyminiszter szerdán késő este a kormány ülését követő sajtótájékoztatón. „Felelős költségvetésről van szó, amely tükrözi a kormány prioritásait és az ország szükségleteit” – jelentette […]

EURÓPA

Reggeli Tükör 2023 szeptember 29. – Lefelé tart a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,95 pontos csökkenéssel, 55 377,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

NEMZETKÖZI PIACOK

A Fitch elégedett az államadósokkal

Jórészt kiegyensúlyozott a Fitch Ratings globális szuverén osztályzati portfoliójában szereplő államadósok idei minősítési mérlege – áll a nemzetközi hitelminősítő  Londonban bemutatott éves szektorelemzésében. A helyzetértékelés szerint 2023 eddigi szakaszában a Fitch tizenhárom államadós minősítését javította, tizenegy szuverén besorolást leminősített. A felminősítés lehetőségére utaló pozitív, illetve a leminősítés megnövekedett valószínűségét jelző negatív osztályzati kilátások nettó egyenlege […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Külföldi diktátorok és az energiafüggőség

Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint azért volt szükség a legnagyobb, művelés alatt még nem álló brit tengeri nyersolajlelőhely kiaknázásának engedélyezésére, mert a gyerekek nem nőhetnek fel úgy, hogy energiaellátási biztonságuk Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonló „külföldi diktátoroktól függ”. Sunak a BBC brit közszolgálati televízió skóciai adásának nyilatkozva csütörtök este kijelentette: ő is azt pártolja, hogy […]

1 220 221 222 223 224 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.