Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Sikerült volna Putyinnak megsemmisíteni Európa legerősebb fegyverét?

A lassan másfél éve húzódó orosz-ukrán háborúban már fegyverek széles skáláját vetették be. Miközben a világ a harmadik világháború kitörésétől és a nukleáris fegyverek bevetésétől retteg, a kínai elnök személyesen szólt rá Putyinra. Hszi Csin-ping még a márciusban tett moszkvai látogatása alatt kérte meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy mellőzze az ilyen fegyverek bevetését. Bár […]

AMERIKA

Jót ment a Toyota

A Toyota részvényei emelkedésbe kezdtek, miután az autógyártó közölte, hogy az amerikai eladásai 15 százalékkal nőttek meg, valamint az elektromos jármű eladások az összes értékesítés 26 százalékát tették ki. Az amerikai tőzsdén jegyzett Toyota Motor Corporation részvényei emelkedésbe kapcsoltak a New York-i kereskedés korai szakaszában, miután az autógyártó erős értékesítési számokat hozott nyilvánosságra. A Toyota […]

EURÓPA

Jelentősen javult a német járműipari vállalatok üzleti helyzete

A német járműipari vállalatok a korábbinál lényegesen kedvezőbbnek értékelték júniusban aktuális üzleti helyzetüket a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint. Az intézet honlapján szerdán publikált összefoglaló alapján a német autógyártók üzleti helyzete júniusban jelentősen javult. Az ágazat vállalatainak az üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke 37,5 pontra emelkedett a májusi 28,4 pont után. […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Törökországban lassult a fogyasztói áremelkedés júniusban éves szinten

Törökországban éves szinten lassult a fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után. Éves összevetésben a fogyasztói áremelkedés 2021 decembere óta a legalacsonyabb szintre, 38,2 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 39,6 százalékról. Júniusban a havi szintű fogyasztói áremelkedés öt hónapja […]

EURÓPA

Putyin szerint a vártnál jobban teljesít az orosz gazdaság

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden este közölte, hogy a vártnál jobban teljesít az orosz gazdaság, miután Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök beszámolt neki a legújabb adatokról, amelyek meglepően kedvezőek – olvasható a Kreml weboldalán közzétett jelentésben. A miniszterelnök közölte Putyinnal, hogy az orosz GDP bővülése az idén meghaladhatja a 2 százalékot, a fogyasztói árak növekedése pedig […]

EURÓPA

Elképesztő mennyiségű pénzt ölt Putyin a Wagner-csoportba

A hétvége folyamán több érdekes hír került felszínre az orosz-ukrán háborúval, Prigozsinnal és a Wagner-csoporttal kapcsolatban. A lázadást követően a harcok folytatódtak a csatatéren. Oroszország Luhanszk megyében indított offenzívát, Ukrajna pedig Zaporizzsja megyében próbálta áttörni az oroszok védelmét. Kisebb sikereket tudtak feljegyezni, azonban sokak szerint az ukrán ellentámadás nem felel meg az elvárásoknak. A Wagner-csoport […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. július 5. – Indexcsökkenéssel indult a nap

Csökkenő indexekkel indult szerdán a kereskedés a főbb európai tőkepiacokon. A tőzsdék kedden veszteséggel zártak. A STOXX 600 összeurópai index 0,43 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,63 százalékkal kezdett alacsonyabban. Londonban 0,36 százalékos, Frankfurtban 0,53 százalékos, Párizsban 0,57 százalékos indexcsökkenéssel indult a kereskedés. A milánói tőzsdeindex 0,38 százalékkal, a madridi 0,47 százalékkal nyitott gyengébben. Az […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése

Júniusban öt hónapja a leggyengébb növekedést érte el a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint. A szolgáltatóipari és feldolgozóipari adatokat összesítő kompozit BMI szintén öt hónapja a legkisebb növekedést jelezte júniusra.  A szolgáltatóipari BMI júniusban a várt 56,2 pont helyett 53,9 pontra csökkent az előző havi 57,1 pontról. A BMI […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Soha nem voltak még ilyen szigorúak a jegybankok

A világ központi bankjai rekord mennyiségű kamatemeléssel drukkoltak elő júniusban. Ezzel azonban nincs vége az „atyai” szigornak

EURÓPA

Németországban 4 százalékkal csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom

Németországban idén az eddig vártnál nagyobb mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom a magas infláció miatt, ami korlátozza a fogyasztói kiadásokat – áll a németországi kiskereskedelmi szövetség (HDE) kedden ismertetett tanulmányában.

NEMZETKÖZI PIACOK

Az OECD-ben is lassult az infláció

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban átlagosan 6,5 százalékra, 2021 decembere óta a legkisebb ütemre lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése az áprilisi 7,4 százalékról.

NEMZETKÖZI PIACOK

Kína korlátozza néhány félvezető-alapanyag exportját

A nyugati szankciókra adott válaszul Kína augusztus elejétől korlátozni fogja egyes, a félvezető áramkörök gyártásához szükséges alapanyagok exportját.

EURÓPA

Az euróövezeten kívüliek többsége szerint az euró kedvező a gazdaság számára

A legutóbbi Eurobarométer felmérés szerint azokban az uniós tagállamokban, amelyek még nem vezették be az eurót, a lakosság többsége (60 százaléka) úgy véli, hogy a közös uniós fizetőeszköz pozitív hatást gyakorol az eurót már használó tagállamokra – közölte az Európai Bizottság hétfőn közzétett felmérésében. A felmérés 2023 áprilisában készült abban a hat euróövezeten kívüli tagállamban, […]

EURÓPA

Túl derűlátón ítéljük meg, hogy recesszió nélkül sikerül megfékezni az inflációt

Túl derűlátó módon ítélik meg a piaci szereplők annak az esélyét, hogy a jegybankoknak Európában és Amerikában sikerül recesszió nélkül megfékezniük az inflációt – mondta hétfőn megjelent nyilatkozatában a világ legnagyobb intézményi kötvényalap-kezelőjének vezetője. Daniel Ivascyn, az 1800 milliárd dollárnyi tőkét kezelő Pimco befektetési igazgatója a Financial Times című londoni üzleti napilapnak kijelentette: ő személy […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. július 4. -Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn vegyesen zártak az európai tőzsdék. Kedden az összeurópai STOXX 600 index 0,02 százalékos, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,14 százalékos emelkedéssel kezdett. Londonban 0,03 százalékkal csökkent az FTSE-100 index a kezdéskor, a frankfurti DAX 0,01 százalékkal emelkedett, Párizsban a CAC-40 0,06 százalékkal ment feljebb. A […]

EURÓPA

Franciaország idegenforgalmát jelentősen visszavethetik a zavargások

Franciaországban a zavargások jelentősen visszavethetik az idegenforgalmat, Magyarországon viszont továbbra is biztonságos úti célokat találnak a vendégek – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő délutáni Híradójában Kiss Róbert Richárd. A turisztikai szakértő szerint már most látni az események rövid távú hatásait, hiszen egyre többen halasztják el vagy akár vissza is mondják a franciaországi útjaikat, főképp […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Folytatódik az EV rali

A Tesla és a Rivian után az Xpeng is egy erősebb jelentést hozott a befektetőknek, ezzel tovább fűtve az EV körüli izgalmakat.

EURÓPA

DAX a nyári uborkaszezonban – merre az arra?

A német tőzsdeindex, a DAX összességében jelentős emelkedést mutatott fel az idei év első felében, a folytatás sok tényezős lehet.

1 254 255 256 257 258 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.