Meglepetésre lassult az infláció Japánban
Japánban meglepetésre lassult a fogasztói áremelkedés májusban a szakértők által várt gyorsulás helyett.
Japánban meglepetésre lassult a fogasztói áremelkedés májusban a szakértők által várt gyorsulás helyett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 0,09 pontos csökkenéssel, 50 162,89 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záróértékéhez képest alig változott.
A török líra pénteken már második napja gyengül erőteljesen a dollárhoz képest, amellyel szemben történelmi mélypontra került azután, hogy a török jegybank csütörtökön az elemzők által vártnál jóval kisebb mértékű kamatemelésről határozott.
Az orosz bankok adózott eredménye 273 milliárd rubel volt májusban, meghaladta az áprilisi 224 milliárd rubelt – áll az orosz jegybank pénteken ismertetett közleményében.
A világgazdaság aktivitása a vártnál élénkebb, különösen afeltörekvő térségben, így a globális növekedés is valószínűleg gyorsabb lesz a korábbi előrejelzéseknél – áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott friss negyedéves előrejelzésében.
A Tajvan-szorosban kialakított, fél évszázadig tartó „békét” Kína, Tajvan és az Egyesült Államok részéről mutatott kreatív diplomácia, katonai elrettentés és önmegtartóztatás kombinációjának köszönhetjük. A békét támogató eszközök mostanra viszont kezdenek elhalványulni. A szakértők egyre nagyobb esélyt látnak egy háborúra Kína és Tajvan között. Láthattuk, hogy az orosz-ukrán háború milyen hatással volt és van is a […]
A piaci várakozásoknál jóval nagyobb mértékben, 50 bázisponttal 5,00 százalékra emelte alapkamatát a Bank of England.
A török jegybank jelentős, de a piac által vártnál szerényebb kamatemelésről döntött csütörtökön.
Lengyelországban a vártnál jelentősebben csökkent a kiskereskedelmi forgalom és kevésbé esett az építőipari termelés májusban éves szinten.
A svájci központi bank (SNB) csütörtökön a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben emelte meg az alapkamatot az infláció elleni küzdelem részeként, egyben jelezte, hogy további emelésekre lehet szükség.
A Fitch nemzetközi hitelminősítő 2,4 százalékra javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését a márciusban becsült 2 százalékról.
Egy százalék körüli mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Oroszországban az áprilisi lassulás után májusban gyorsult a termelői árak emelkedése havi szinten az orosz statisztikai hivatal adatai szerint.
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerdán ismét a nyuilvánosság előtt beszélt. A jegybank vezetője határozottan kiállt a további kamatemelések mellett.
Jelentősen nőtt a FedEx amerikai logisztikai vállalat negyedéves nyeresége a május végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében, ugyanakkor a folyó évre vonatkozó előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek. A New York-i tőzsde keddi kereskedésének lezárása után ismertetett FedEx-beszámoló szerint a május végével záródott pénzügyi negyedik negyedévében a cég adózott eredménye 1,54 milliárd dollár, részvényenként 6,05 dollár lett […]
Az áprilisi csökkenés után a várakozásokkal ellentétben nem lassult tovább a múlt hónapban az éves infláció Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak májusban, mint egy évvel korábban. Áprilisban ugyanilyen ütemű éves brit inflációt mértek. Az elemzői előrejelzések átlaga 8,4 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített […]
Jórészt erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, de mínuszban álltak a térségben reggel nyolckor még nyitva tartó börzék. A tokiói tőzsde 0,58 százalékos emelkedéssel, 33 583 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,45 százalékkal nőtt. A tajpeji börze 0,10 százalékos pluszban, viszont az ausztrál tőzsde 0,42 százalékos mínuszban […]
Megjelentek az ingatlanpiaci számok az Egyesült Államokban, amik nem az elvárásoknak megfelelően alakultak.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.