Sötét mód ikon
2026 augusztus 12
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

Spanyolországban gyorsult az infláció

Spanyolországban a vártnál nagyobb mértékű volt a fogyasztói áremelkedés februárban. A spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden előzetes adatok alapján azt közölte, hogy 6,1 százalékra emelkedett az infláció éves összevetésben a januári 5,9 százalék után. Elemzők 5,7 százalékos februári inflációra számítottak. Az INE szerint a fogyasztói áremelkedés gyorsulását elsősorban az áram és az élelmiszerek árának növekedése […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023. március 1. – erősödéssel indult a nap

Erősödéssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,25 százalék, a frankfurti DAX index 0,34 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalék emelkedéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,35 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 50 centtel (0,60 százalékkal) 83,95 dollárra nőtt. […]

EURÓPA

Jelentősen nőtt a hat legnagyobb csehországi bank nyeresége

Éves összehasonlításban tavaly 30,6 százalékkal 76,25 milliárd koronára (1258,125 milliárd forint) emelkedett a hat legnagyobb csehországi bank adózott nyeresége – derül ki a cseh jegybank által kedden Prágában nyilvánosságra hozott összefoglalóból. A cseh kormány döntése alapján a legnagyobb bankok az idén nyereségükből 60 százalékos rendkívüli adót (windfall tax) fognak fizetni, amelyből az állam a megugrott […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Jórészt erősödéssel zártak az ázsiai piacok

Jórészt erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, és pluszt jeleztek a térségben reggel 7 órakor még nyitva tartó börzék. A tokiói tőzsde 0,22 százalékos emelkedéssel, 27 ezer 506 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,14 százalékkal erősödött. A tajpeji börze 0,61 százalék emelkedéssel, viszont az ausztrál tőzsde 0,09 […]

AMERIKA

Tovább nőtt a Target árbevétele

Kedden hozta nyilvánosságra negyedéves jelentését a Target. Az áruházlánc negyedik negyedéves árbevétele elérte a 31.4 milliárd dolláros szintet. A Target Corporation kedden közölte, hogy 2022 negyedik negyedévében az áruházlánc teljes árbevétele éves szinten 1.3 százalékkal nőtt meg, ezzel 31.4 milliárd dollárt tett ki. Ezzel egyidejűleg azonban 2022 utolsó negyedévében a Target nettó eredménye 43 százalékos […]

EURÓPA

Recessziót valószínűsít a német DIW

Csökkenhet a német GDP az első negyedévben a DIW németországi konjunktúrabarométerének februári értéke alapján, és így technikai recesszióba süllyedhet a német gazdaság. A kedden publikált jelentés alapján a DIW Berlin gazdaságkutató intézet konjunktúrabarométerének februárban kalkulált értéke. A januári értékről közel két ponttal, 93,6 pontra csökkent. A mutató tehát az elmúlt néhány hónap javuló tendenciája után […]

EURÓPA

Csalódást okozott a Bayer jelentése

.A német Bayer gyógyszer- és vegyipari konszern tavalyi negyedik negyedéves profitja 47,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakában elérthez képest, és elmaradt az elemzői várakozástól – derült ki a vállalat közzétett jelentéséből. Romló működési eredmény a Bayernél A Bayer tavalyi negyedik negyedéves nyeresége 611 millió euró volt. Az előző év utolsó negyedévében jegyzett 1,161 […]

AMERIKA

Mélyponton a búza jegyzése a chicagói tőzsdén

A búza tőzsdei ára 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre esett, mivel enyhültek az ellátással kapcsolatosa rövid távú aggodalmak. A chicagói árutőzsdén (CBOT) a búza legnagyobb forgalmú határidős jegyzése 7,05 dollárra esett. Ez közel 17 havi mélypontra esett egy véka (36,35 liter) ára. Február eleje óta mintegy 7 százalékkal gyengült a jegyzés, ami november óta […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Jól teljesített az Erste Csoport

bAz Erste Csoport 2022-ben 4 milliárd euró működési eredményt ért el, 16,3 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbit az előzetes eredménykimutatás szerint – tette közzé a bank kedden. A nettó kamatbevétel (NII) 19,6 százalékkal, 5,95 milliárd euróra nőtt. Köszönhetően annak, hogy az Erste Csoport minden elsődleges piacán emelkedtek a kamatok és jelentősen bővültek a hitelállományok. […]

EURÓPA

Reggeli tükör 2023 február 28. Gyengültek a tőzsdék

Gyengélkednek a tőzsdék. Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. A londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,55 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,61 százalékos csökkenéssel indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 mutató 0,55 százalék gyengüléssel nyitott. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 62 centtel […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Ázsiai piacok – vegyesfelvágott

Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden és nincs egységes trend a térségben még nyitva tartó börzéken sem. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,01,százalékkal, 27 425 pontra nőtt az irányadó Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,06 százalékkal gyengült. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 0,47 százalék pluszban fejezte be a […]

EURÓPA

Megint szárnyalt a DAX – meddig tart az erő?

Szép emelkedést mutatott be a mai napon a DAX árfolyama. A fundamentális tényezők mellett a technikai képre is érdemes lehet figyelni.

EURÓPA

Az orosz olajársapka súlyos következményei

Az elemzők és az amerikai tisztviselők szerint a nyugati nagyhatalmak által bevezetett ársapka működik. Az orosz nyersolaj továbbra is áramlik a globális piacokra, de a vevők sokkal alacsonyabb árakat fizetnek Oroszország nyersolajáért, ami zsugorítja Putyin bevételeit. Ez lényegében a nyersolaj árplafonjának kettős célja, ahogyan azt az Egyesült Államok kormánya tervezte. A szankció célja az volt, […]

AMERIKA

Brutális rally az autógyártó árfolyamában

A Fisker Inc. részvényei közel 30 százalékos pluszba fordultak hétfőn, annak ellenére, hogy az autógyártó az előzetesen vártnál nagyobb veszteségekről számolt be. Jelentett az autógyártó, ugrott az árfolyam A Fisker Inc. részvényei hétfőn közel 30 százalékot ugrottak, miután az elektromos járműgyártó az előzetesen vártnál nagyobb veszteségről és a várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be. De a […]

EURÓPA

BörzeZárás 2023. február 27. – Nyereséges zárás

Pozitív kezdés után erősödéssel zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok. Az FTSEurofirst 300 index 1,16 százalékkal, a STOXX 600 páneurópai index 1,14 százalékkal zárt magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,65 százalékkal erősödött hétfőn. A londoni FTSE-100 index 0,72 százalékos, a frankfurti DAX index 1,14 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,51 százalékos emelkedést ért el. […]

EURÓPA

Újabb rengés Törökországban

Hétfőn, három héttel a pusztító földrengés után, egy újabb 5,6-es erősségű rengés rázta meg Törökország déli részét.

EURÓPA

Enyhén romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben a várt javulás helyett februárban kissé romlott a gazdasági hangulatindex az előző két hónapban látott javulás után, míg a fogyasztói hangulat a várt mértékben, 12 havi csúcsra javult – derül ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn kiadott felméréséből. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe (Economic Sentiment Indicator, ESI) az előző […]

AMERIKA

Januárban csökkent a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban

Januárban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a tartós javak megrendelése az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau hétfői jelentése alapján. Januárban 4,5 százalékkal esett a tartós fogyasztási cikkek megrendelése az előző hónaphoz képest, a decemberi jelentős, 5,1 százalékos havi bővülés után. A piac 4,0 százalékos havi zsugorodást várt januárra. A […]

1 303 304 305 306 307 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.