Sötét mód ikon
2026 augusztus 10
A NEMZETKÖZI PIACOK rovatot az Sponsor logo támogatja
EURÓPA

A kirakatok világítását is lekapcsoltathatják Németországban az energiafogyasztás csökkentéséért

Az energiafogyasztás csökkentése érdekében az üzletek kirakatainak világítását is kikapcsoltathatják éjszakára Németországban szeptembertől a kormány új terve szerint, amely azonban a kiskereskedelmi ágazat vezető érdekképviseletének keddi állásfoglalása szerint biztonsági kockázatokkal fenyeget.

EURÓPA

Dráguló energiaárak – egészen 19 százalékig szárnyalhat a brit infláció

A Citi közgazdásza szerint jobb, ha hozzászoknak a meredeken emelkedő árakhoz a brit fogyasztók, a vészjósló előrejelzés szerint a brit infláció 2023 első felében akár a 19 százalékot is megközelítheti.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Izraelben 0,75 százalékponttal emelkedett az irányadó kamat

Izraelben az elmúlt 20 év legnagyobb kamatemelésével, 0,75 százalékponttal 2 százalékra növelte irányadó kamatát a jegybank – közölte a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.

EURÓPA

Reggeli tükör augusztus 23. – Veszteséges nyitás Európában

Az amerikai és ázsiai piacokat követve indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi nagy árfolyamesést követően.

AMERIKA

Fokozódó félelmek a Fed politikáját illetően– június óta a leggyengébb nap a tengerentúlon

Negatív tartományba fordultak az amerikai vezető tőzsdeindexek a Fed kamatemelési politikájával kapcsolatos aggályok következtében.

EURÓPA

Váratlanul távozik az Adidas vezérigazgatója jövőre

A német sportcikkgyártó Adidas hétfőn váratlanul közölte, hogy Kasper Rorsted vezérigazgató jövőre, a szerződésének lejárta előtt távozik posztjáról, és hogy megkezdte az utód keresését.

EURÓPA

Lengyelországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az építőipari termelés növekedése

Lengyelországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az építőipari termelés növekedése éves szinten júliusban.

FELTÖREKVŐ PIACOK

A kínai jegybank évi 3,65 százalékra csökkentette az alapkamatot

A kínai központi bank évi 3,7 százalékról 3,65 százalékra szállította le az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) hétfőn.

EURÓPA

A német gazdasági teljesítmény csökkenésére számít a Bundesbank

Egyre borúsabbak a Bundesbank szerint a német gazdaság kilátásai és az év vége felé már nagyon valószínű a gazdasági teljesítmény csökkenése is – írja a német központi bank rendszeres havi jelentésének hétfőn közzétett augusztusi számában.

EURÓPA

Reggeli tükör 2022. augusztus 22. – Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.

AMERIKA

Ősszel újra felpöröghet az IPO piac

A rekordot jelentő 2021-es év után jelentős lassulás volt tapasztalható az amerikai IPO piacon az év első felében, a tőzsdék felpattanásával egyidejűleg azonban várhatóan ősszel újra felpörög az IPO piac.

EURÓPA

Erre figyelj a következő napokban

Érződik az uborkaszezon, de mégis jöhetnek izgalmak a piacokon.

EURÓPA

Olaszországban tovább emelkednek az energia- és élelmiszerárak

Száz százalékos rezsiköltség-emelkedés várja a nyaralásból hazatérő olaszokat, és tovább emelkedik az élelmiszerek, a tömegközlekedés és a tankönyvek ára is – jelentette a La Repubblica című napilap vasárnap.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Szorul a hurok – Kína és Tajvan között tovább nő a feszültség

Kína hadereje emeli a téteket, egyre erősebb katonai jelenlétre törekedik Tajvan körül

EURÓPA

Kilőtt a gazdaság Romániában is

Romániában az idei első fél évben 5,8 százalékkal bővült a gazdaság a nyers, valamint a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint egyaránt a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

EURÓPA

Bő fél méterrel emelkedhet a Rajna víze

Enyhülhet a német gazdaság lassulásával fenyegető aszály a Rajna térségében, egy szerdán közölt előrejelzés szerint a következő napokban több mint fél méterrel emelkedhet a vízállás Németország legfontosabb vízi szállítási útvonalán.

NEMZETKÖZI PIACOK

Romlottak a gazdasági kilátások az USA-ban

Romlottak a gazdasági kilátások az Egyesült Államokban a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet által a legfontosabb makrogazdasági mutatók összesítésével kalkulált kompozit index alapján júliusban, amely az amerikai gazdaság lassulását vetíti előre.

NEMZETKÖZI PIACOK

Mégsem indítja újra Moszkva-Abu Dzabi járatát a Wizz Air

Úgy döntött a Wizz Air, hogy egyelőre mégsem indítja újra Moszkva-Abu Dzabi járatát, közleményében a diszkont légitársaság az iparági ellátási lánc korlátaira hivatkozott.

1 376 377 378 379 380 558

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.