Izmosodott az ipari termelés az euróövezetben
Júniusban a várakozásokat lényegesen meghaladó mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
Júniusban a várakozásokat lényegesen meghaladó mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján.
Az utaskilométerre eső árbevétel (RPK) 76,2 százalékkal nőtt egy év alatt, elsősorban a nemzetközi forgalom erőteljes fellendülésének köszönhetően. Globálisan a forgalom a válság előtti szint 70,8 százalékát éri el. Az országok belföldi forgalma 2022 júniusában 5,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest, elérte a 2019-es júniusi szint 81,4 százalékát. Erőteljes növekedést okozott, hogy […]
Horvátország egyetlen gáztárolója elérte a 61 százalékos töltöttségi szintet, az ott tárolt gáz tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban – írta az Index.hr című horvát hírportál
Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
A Rivian a csütörtöki tőzsdezárást követően az előzetesen vártnál némileg enyhébb negyedéves veszteségekről számolt be, az összeg azonban még így is megközelítette a 2 milliárd dollárt.
Jim Cramer, a CNBC műsorvezetője szerdán azt mondta, hogy az infláció tetőzik, ami jó hír az elmúlt hónapokban eltiport részvények számára.
A Wizz Air újabb 100 ezer ingyenes jegyet biztosít ukrán állampolgárok számára a Wizz Air Hungary és a Wizz Air UK járataira – közölte a légitársaság.
Közel 10 százalékos pluszba fordult a Disney, miután a világ egyik legnagyobb média és szórakoztatóipari társasága az előzetesen vártnál erősebb negyedéves eredményekről számolt be.
Júliusban a várakozásoknak megfelelően enyhült kissé az inflációs nyomás Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján. Az inflációt továbbra is az energia- és az élelmiszerárak emelkedése hajtja.
Robusztus bevételnövekedés mellett tizedére esett visszaaz Erste Bank adózott nyeresége a rendkívüli tételek miatt.
Enyhén lassult Romániában az éves inflációs ráta, amely júliusban 15 százalék volt a júniusi 15,1 százalék után – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Az Egyesült Államokban 8,5 százalékos volt a fogyasztói árak emelkedése júliusban az egy évvel korábbihoz képest – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala.
Romániában 15-18 százalékkal alacsonyabb az idei búzatermés a tavalyihoz képest – jelentette ki Petre Daea román mezőgazdasági miniszter.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,55 pontos csökkenéssel, 44 130,06 ponton nyitott csütörtökön.
A szerdai záróértékéhez képest minimálisan gyengült.
Friss hírek szerint enyhült az inflációs nyomás, júliusban éves szinten 8.5 százalékos volt a drágulás mértéke. Az amerikai vezető tőzsdeindexek jelentős pluszban zárták a szerdai kereskedési napot.
A Spirit Airlines a második negyedévről veszteségről számolt be, mivel az erős utazási kereslet és a magasabb viteldíjak nem voltak elegendőek a költségek emelkedésének leküzdéséhez.
Mark Russell, a Nikola vezérigazgatója az év végén nyugdíjba vonul – jelentette be a vállalat szerdán.
A Bureau of Labor Statistics percekkel ezelőtt hozta nyilvánosságra a júliusi inflációs számokat!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.