Emelkedéssel kezdett a szerdai nap a nyugat-európai tőzsdéken. London pluszban kezdett, Frankfurt és Párizs is pluszban áll a nyitást követően. A Brent olaj árfolyama gyengült, az árfolyam 101 dolláron áll. Az arany egyhavi mélyponton áll.

Emelkedéssel indultak az európai tőzsdék. Forrás: Unsplash
Pozitívan indult a szerdai kereskedés Európában a nyugat-európai tőzsdéken. Párizs, Frankfurt és London pluszban állnak. Dél-Európa is emelkedéssel kezdett. A keddi nap után lendületesen indult a mai kereskedés. A befektetők az iráni híreket pozitívan fogadták. A befektetők az euróövezet februári inflációs adatainak végleges közlésére készülnek, miközben az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén szintén a kamatok változatlan szinten tartása a valószínű. A piaci árazások ugyanakkor már egy júliusi kamatemelést tükröznek, és az év végéig további szigorítás lehetőségét sem zárják ki
Az európai tőzsdék vezető indexeinek szerdai kezdése
STOXX 600: Az index 0,32 százalékkal emelkedett a nyitást követően.
Euro Stoxx 50: Az euróövezeti index 0,59 százalékos erősödéssel indította a napot.
London: Az FTSE 100 index 0,05 százalékos erősödést mutatott a nyitáskor.
Frankfurt: A DAX 0,38 százalékkal nőtt a kereskedés kezdete utáni órában.
Párizs: A CAC 40 index 0,53 százalékkal emelkedett
Milánó: Az FTSE MIB 0,47 százalékos erősödéssel nyitott.
Madrid: Az IBEX 35 index 0,53 százalékos pluszban kezdte a napot.
A nyersanyagpiacok szerdai indulása
Az európai piacok erősödését elsősorban az olajárak korrekciója támogatta. A WTI nyersolaj hordónkénti ára 93,05 dollárra csökkent, ami 2,60 százalékos visszaesést jelent.
Az északi-tengeri Brent olaj jegyzése 1,41 százalékkal csökkent 101,96 dollárra mérséklődött az árfolyam. Az elemzők szerint az áresést az váltotta ki, hogy Irak megállapodást kötött az export újraindításáról a törökországi Ceyhan kikötőn keresztül, ami enyhítette az iráni háború miatti ellátási aggodalmakat.
A nemesfémek piacán az arany unciánkénti ára 4 996,24 dollárra csökkent, ami 0,19 százalékos gyengülést jelent, és közel egyhavi mélypont körül stabilizálódott.
A devizapiac indulása
A devizapiacon az amerikai dollár index 99,64 ponton állt, ami 0,08 százalékos emelkedést jelentett. Az EUR/USD árfolyam 1,1526-ra csökkent, ami 0,12 százalékos eurógyengülésnek felel meg.
A mai kereskedés háttere
A befektetők a volatilis olajárak inflációs hatásait mérlegelik a Federal Reserve kamatdöntése előtt. A dollár mozgását elsősorban a Federal Reserve esti kamatdöntése előtti kivárás határozza meg. A jegybanktól a kamatszint változatlanul hagyását várják, ugyanakkor a piacok kiemelten figyelik a jegybanki kommunikációt az inflációs kilátásokról és az energiaárak hatásáról.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Unsplash