Sötét mód ikon
2026 június 11
Nyomás alatt az autóipar

Nyomás alatt az autóipar

Az új autók iránti kereslet mértéke még mindig kifejezetten magasan alakul az Amerikai Egyesült Államokban, azonban az autógyártók tavaly közel 2 millióval kevesebb járművet tudtak csak legyártani mint 2019-ben, a pandémia kitörése előtti évben. Az alacsony gyártási számok hátterében elsősorban a globális chiphiány áll, a chiphiány lassú tempóban javulásnak indult, azonban még mindig komoly fejtörést okoz a szektor szereplőinek.

Az autógyártók egyszerűen nem tudnak annyi autót legyártani, mint amennyire igény lenne. A kereslet folyamatosan nagyobb az elérhető kínálatnál, ezért az új autók ára továbbra is magasan alakul.

A chiphiány globális probléma, számos iparágat sújt, azonban az autóipart különösen negatívan érinti. A chiphiány a koronavírus következtében alakulhatott ki, a pandémia miatt lassult, esetlegesen ideiglenesen le is állt a termelés. Amikor a chipgyártók működése visszatért a normális kerékvágásba, azzal szembesültek, hogy nem tudják kielégíteni az óriási mértékű, felhalmozódott keresletet. A karantén alatt összegyűlt megtakarításokat a pandémia enyhülését követően el akarták költeni az emberek, drasztikusan megnőtt az új autók iránti kereslet mértéke. A megnövekedett kereslet hatására pedig még több félvezetőt kéne legyártani. Szakértők szerint a chiphiány akár 2023-ig is problémákat okozhat.

A globális chiphiány mellett a magas infláció és az orosz-ukrán konfliktus is negatívan érinti az autóipar működését. Oroszországból számos nélkülözhetetlen nyersanyag, alkatrész érkezett. A kiesés következtében például a BMW és a Porsche is arra kényszerült, hogy szüneteltesse egyes modellek gyártását.

A vártnál nagyobb infláció is súlyos problémákat eredményezhet az autóiparban, különösen az EV szektorban. A nikkel, a lítium és egyéb elektromos autók akkumulátoraihoz nélkülözhetetlen nyersanyagok ára drasztikusan megemelkedett az elmúlt időszakban. A nikkel árfolyamában az alacsony kínálat következtében szinte folyamatos volt az emelkedés, azonban az orosz-ukrán háború kirobbanását követően kezdett el igazán hajmeresztően drágulni a nyersanyag. Az elektromos autókban felhasznált nikkel mintegy 17 százaléka Oroszországból származik.

https://www.shutterstock.com/

Az új autók ára ezen tényezők hatására továbbra is magasan alakul. Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója szerint a „chiphiány lassú tempóban javulásnak indult, azonban 2022-ben még biztosan nem fogunk tudni annyi autót legyártani, mint amennyit el tudnánk adni.” Az új autók ára a 2021-es csúcsokhoz képest csökkenésnek indultak, azonban az új autók átlagára még mindig durván 5 ezer dollárral magasabban alakul, mint 1 évvel ezelőtt.

https://www.kbb.com/

Forrás: MarketWatch

Borítókép forrása: https://www.shutterstock.com/

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.