Sötét mód ikon
2026 június 10
NAVIGATOR tőkebevonásra készül – elindul a részvénykibocsátás

NAVIGATOR tőkebevonásra készül – elindul a részvénykibocsátás

A bet.hu-n megjelent közlemény szerint a NAVIGATOR Investments Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága új részvénykibocsátásról döntött, amelynek célja a társaság fejlesztési terveinek finanszírozása és a befektetői kör bővítése. Az alaptőke-emelés legalább 50 millió, de akár 500 millió forint értékben is megvalósulhat. A kibocsátási ár pedig 75 és 85 forint között mozoghat részvényenként. A részvényeket legfeljebb 149 jogi és természetes személy jegyezheti le, minimum 500 ezer forintos befektetéssel.

NAVIGATOR – új részvényekkel bővül a társaság tőkéje

A közlemény szerint a NAVIGATOR Investments igazgatósága a 2023. szeptember 20-án hozott közgyűlési határozat alapján döntött a részvénykibocsátásról. A kibocsátandó „A” sorozatú törzsrészvények mindenben megegyeznek a korábban forgalomba hozott részvényekkel, tehát azonos jogokat biztosítanak a tulajdonosok számára. A társaság célja ezzel a lépéssel nem csupán a szükséges finanszírozás előteremtése, hanem a befektetői kör kiszélesítése is.

A részvények jegyzési folyamata zárt körben történik. Az igazgatóság elnöke kapott felhatalmazást arra, hogy a tőkebevonás kapcsán minden szükséges döntést meghozzon. Ez magában foglalja a befektetők kiválasztását, az ajánlattételek kidolgozását és átadását, valamint a végső részvénykibocsátási döntések meghozatalát a beérkezett befektetői kötelezettségvállalások függvényében.

A kibocsátás és a tőzsdei bevezetés részletei

A NAVIGATOR Investments igazgatósága a közlemény szerint az üzleti érdekeket figyelembe véve fenntartja a jogot, hogy a meghatározott tőkebevonási célértéktől (50.000.000,- Ft., illetve 500.000.000,- Ft.) eltérjen, amennyiben a jegyzési eredmények ezt indokolják. A kibocsátás lezárását követően a társaság gondoskodik az új részvények bevezetéséről a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformjára.

A közlemény szerint az igazgatóság döntése értelmében a jelenlegi részvényesek jegyzési elsőbbségi joga kizárásra került, így az új részvények kizárólag a meghatározott befektetői kör számára lesznek elérhetők.

A közlemény megtekinthető ITT.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2) bekezdés 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Virág Ádám

21 éves közgazdaságtan hallgató vagyok a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol elsősorban a befektetések és a tőkepiacok világa áll az érdeklődésem középpontjában. Másfél éve dolgozom a Tőzsdefórumnál, ahol szerkesztőként és cikkíróként foglalkozom gazdasági, tőzsdei és olykor sporttal kapcsolatos témákkal. Emellett a Whiteless Rock Tanácsadónál tevékenykedem, ahol a tőzsdei elemzések mellett IT projekteken is dolgozom, így a pénzügyi és technológiai területek metszéspontján szerzek tapasztalatot. A Corvinuson tanult elméleti háttér és a Tőzsdefórum gyakorlati közege együtt segítenek abban, hogy minél mélyebben megértsem a piacok működését és a befektetői döntések hátterét. Célom, hogy hosszú távon olyan szakmai irányba fejlődjek, ahol a tőkepiaci tudás, az elemző gondolkodás és a technológiai innováció egyaránt szerepet kapnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.