A magyar kormány február elején új pályázatot indít, amelynek keretében 580 milliárd kormány forintos támogatást kínál a kis- és középvállalkozások számára energiatárolók korszerűsítéseire. A pályázaton minimum 10 millió, de akár félmilliárd forintos kamatmentes hitel áll rendelkezésre. Az állami támogatás célja az önellátás növelése és az energiahatékonyság javítása, így a vállalkozások jelentős megtakarításokra tehetnek szert.

Indul az új energetikai program pályázata a kkv-k részére. Forrás: Unsplash
A Jedlik Ányos energetikai program a KKV-nak szól
Megjelent az új támogatási program a kis és közép vállakozások számára. A magyar kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban több mint 580 milliárd forintos támogatást biztosít a hazai kis- és középvállalkozások versenyhelyzetének javítása érdekében. Az Energetikai Programban a tervezett beruházásokhoz 38,7 milliárd forint összegű kamatmentes hitelt biztosítanak. A február elején nyíló pályázaton minimum 10 millió, de akár féélmilliárd forint kamatmentes hitel is elérhető a cégek vidéki telephelyein megvalósuló beruházásaikhoz. A megjelent felhívás alapján a teljes keretből hárommilliárdot a víziközmű-szolgáltatók berendezéseike, gépészeti megújítására különítenek el – közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az önellátás és az energetikai hatékonyság
Az állami támogatás célja, hogy legalább 30 százalékos energia megtakarítását biztosító épületenergetikai korszerűsítésekhez, valamint a gyártási technológiai és folyamatok energiahatékonyságát javító fejlesztésekhez nyújtott támogatást. A program keretein belül 3 milliárd forintot különítenek el a víziközmű-szolgáltatók berendezéseinek és gépészeti elemeinek megújítására.
Mik voltak a korábbi támogatások?
A Jedlik Ányos Energetikai Program keretében eddig a távfűtési rendszerek zöldítésére, a működési hatékonyság növelésére és energetikai kutatás-fejlesztésre lehetett támogatást kérni. A pályázat célja, hogy a vidéki kistelepülések is részesüljenek a kedvező feltételekből, lehetőség adva a helyi közvilágítás korszerűsítésére is. A mostani pályázati lépés az energiahatékonyság növeléséről szóló hitelprogram, amely februártól elérhető. Az igényelhető kölcsönösszeg minimum 10 millió forintról indul és legfeljebb 500 millió forintig terjedhet.
A pályázat részletei és feltételei
Az elbírálás során előnyben részesítik azokat, akik az éves szaldóelszámolásból már kiesettek, illetve a 5 000 fő alatti lélekszámú települések lakóit. A programnak garantálja, hogy a vállalkozások támogatásának felhasználásával legalább 30 százalékkal csökkenthető a primer energiaigényük, ami a jövőbeni költségcsökkentésre is kedvező hatással lehet.
A kiírás januártól 50 milliárd forinttal ösztönzi az ipari energiatárolók telepítését megújuló kapacitás létesítésével, bővítésével együtt. Februárban nyílik meg a vállalati energiahatékonysági hitelprogram, a végleges részvételi feltételek mától olvashatók a pályázati honlapon.
A pályázat során a vállalkozások felkészülhetnek a jelentkezésre, amely 2026. február 2-ától 2027. május végéig zajlik az MFB Pont Plusz hálózat fiókjaiban.
A résztvevőknek az elszámolható költségek legalább 10 százalékát kitevő önerőt kell előteremteniük. A programba 2026. február 2-ától 2027 május végéig lehet jelentkezni az MFB Pont Plusz hálózat fiókjaiban.
A családok támogatása az energetikai otthonfelújítási programban
A kormány a családok energiahatékonysági fejlesztéseit is támogatja az energetikai otthonfelújítási program keretében. Jövőre a támogatás összege 10 millió forintra nő, felerészben vissza nem térítendő formában. A háztartások hosszabb futamidővel és kisebb önerővel kaphatnak forrást energiaszámláik mérséklésére.
A támogatások iránti kereslet már decemberre meghaladta az 50 milliárd forintot, és 23,1 milliárd forintot már ki is fizettek több mint 5 200 nyertesnek.
A Jedlik Ányos Energetikai Program, valamint a kapcsolódó pályázatok új lehetőségek teremtenek a hazai kis- és középvállalkozások számára. Az állami támogatások révén nemcsak az energiahatékonyság növelését támogatják, hanem a helyi gazdaságok fejlődéséhez is. A kedvező pályázati feltételek és a nagy összegű támogatás nyújtása
Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.
Címlapkép forrása: Shutterstock