Óriási lendületben kezdődött a szerda reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában már új csúcson áll 132 346,49 pontot ért el és új csúcsnál tart. Az OTP árfolyama is erős pluszban kezdett az első órában. A Mol átlépte a 4 ezres árfolyamot. A Richter is erősen kezdett. A Telekom egyedüliként kezdte gyengüléssel a reggelt. A részvénypiac forgalma reggel az első óra végén 10,5 milliárdnál járt.

A BUX új rekorddal kezdte a kereskedést a BÉT-en. Forrás: Shutterstock
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött. A nyitást követően emelkedéssel kezdte a napot és az index az első óra végén már 132 346,49 ponton új csúcson jár.
Az OTP árfolyama komoly erősödéssel kezdett. Az árfolyam 2,06 százalékkal nőtt az első órában. A Mol is pluszban van, az árfolyam 2,44 százalékkal emelkedett és átlépte a 4 ezres szintet. A Telekom árfolyama viszont mínuszban kezdett, az árfolyam 0,25 százalékkal gyengült. A Richter árfolyama is pozitívan indította a napját. A részvénypiac forgalma az első óra végén 10,5 milliárdnál járt. A keddi zárást követően ma erős lendülettel kezd a pesti börze.
A részvények indulása szerdán reggel
Mol: Az olajvállalat árfolyama +2,03 százalékkal 4 018 forintra erősödött az első órát követően.
OTP: A részvény ára +2,06 százalékkal emelkedett és 41 710 forinton áll.
Magyar Telekom: Az árfolyam -0,25 százalékkal gyengült és 2 035forinton áll.
Richter: A részvény ára +0,72 százalékkal emelkedett és 11 180 forinton áll.
A részvénypiac forgalma az első óra végén 10,5 milliárdnál járt.
A részvények keddi zárása
OTP: Kedden a bankpapír ára 470 forinttal, 1,16 százalékkal 40 870 forintra nőtt 21,0 milliárd forintos forgalom mellett. árfolyama a 40 910 forintos ellenállást tesztelte, de szignifikáns áttörésre nem került sor, fontos támasz 39 460 forintnál látszik.
Mol: A papír kedden 94 forinttal, 2,44 százalékkal 3 950 forintra erősödött 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam ismét 3900 forintos szint felett zárt, ami így már támaszt jelent, a következő fontos akadály 4 000 forintnál húzódik.
Richter: A gyógyszerrészvény árfolyama 220 forinttal, 2,02 százalékkal 11 100 forintra erősödött kedden, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el. A részvény elérte a 11 100 forintos ellenállást, ennek a szintnek az áttörése esetén 11 250 forintnál lehet a következő fontosabb ellenállás.
Magyar Telekom: A távközlési papír jegyzése 2 040 forinton stagnált 1,8 milliárd forintos forgalom mellett. A részvény a támasz 1979 forintnál, az ellenállás 2 075 forintnál látható.
A BUX indulása az elemző szerint
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, BUX 1893,24 pontos, 1,47 százalékos emelkedéssel 130 284,26 pontos történelmi csúcson zárt kedden, 32,5 milliárd forintos forgalom mellett. Varga Zoltán az előrejelzésében kiemelte, hogy a globális befektetői hangulat javulása miatt a magyar részvényindex új csúcsot ért el kedden, a Magyar Telekom kivételével minden vezető részvény emelkedett.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálatot lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock