Sötét mód ikon
2026 június 10
Felpörgött a lakáspiac? – Budán és Pesten is már 1,5 millió forint körül járnak az árak

Felpörgött a lakáspiac? – Budán és Pesten is már 1,5 millió forint körül járnak az árak

Az év eleji megtorpanás után január végére felpörgött a lakáspiac. Budán a téglalakások négyzetméterára már 1,45 millió forint fölött jár, míg a pesti belvárosban az 1,55 milliós szintet is meghaladta. A Duna House szerint nagy áresés nem várható.

A DH Group szerint újra lendületbe került az ingatlanpaic. Forrás: DHGoup 

Megélénkült a lakáspiac január végére

Az év eleji rövid megtorpanás után január végére ismét felpörgött az ingatlanpiac. Nő a kereslet, emelkedik az adásvételek száma, és a hitelezés is látványosan élénk.

A DH Group havi tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2026 januárjában országosan 7 662 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérhette a 235 milliárd forintot. Mindez együtt azt jelenti, hogy 2026 elején nem reális egy látványos lakásár-zuhanás, inkább stagnálás vagy kisebb ingadozások várhatók – számolt be az élénkülő keresletről a Duna House.

A keresletben látszólag alacsony a januári szám, de nem trendforduló

A Duna House közlése alapján januárban 79 ponton állt a keresletindex, ami visszaesés a tavaly ilyenkor mért 98 ponthoz képest, és az elmúlt évtized egyik leggyengébb évkezdő értéke.

A cég vezető elemzője, Szegő Péter szerint azonban az alacsony index mögött nem tartós megtorpanás, hanem egy rövid kivárás áll, ami erősebb februári–márciusi keresletet vetít előre. A január első fele kifejezetten visszafogott volt, a hónap végére viszont visszatért a 2025 őszére jellemző érdeklődési szint.

A januári tranzakciószám mintegy 17 százalékkal alacsonyabb a 2025-ös év eleji induláshoz képest. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tavalyi bázisidőszak kiugróan erős forgalmat produkált, amit elsősorban a Magyar Állampapír Plusz kamatfordulója és a kifizetések generáltak, jelentős tőkét csatornázva az ingatlanpiacra. Ehhez a rendkívüli aktivitáshoz mérten a mostani volumen azt jelzi, hogy a piac egyfajta egészséges stabilizációs fázisban kezdte az évet a 2025 végi jelentős mozgások után.

Budapesten 1,45–1,55 millió fölött a téglalakások négyzetméterára

A januári értékesítési adatok alapján Budán a téglalakások 1,45 millió forint feletti átlagos négyzetméteráron mozogtak, míg a pesti belvárosban az 1,55 millió forintos szintet is meghaladták.  A panellakásoknál (házgyári lakások) Budán 1,2 millió, a pesti oldalon pedig 1 millió forint feletti átlagos négyzetméterár volt jellemző.

Vidéken nagy a szakadék Nyugat és Kelet között

Vidéken továbbra is jelentősek a különbségek. Nyugat-Magyarországon a téglalakások átlagára kb. 557 ezer, a paneleké 833 ezer forint volt négyzetméterenként. Kelet-Magyarországon pedig a panellakások körülbelül 754 ezer, a téglaépítésű ingatlanok pedig 421 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek gazdát.  Ez a különbség a vásárlói döntéseket és az alku mozgásterét is alapvetően meghatározza.

Miért nem várható nagy árcsökkenés 2026 elején?

A Duna House rövid távú várakozása szerint jelentős árcsökkenés nem valószínű, inkább árstagnálás vagy kisebb ingadozások jöhetnek.  A logika egyszerű, ha a kereslet és a tranzakciószám visszaépül, miközben a hitelpiac is élénk, akkor az árak nem szoktak hirtelen beszakadni legfeljebb a túlárazott hirdetések adják meg magukat.

A 2025-ös évet végül a korábbi várakozásoknak megfelelően, a 120-130 ezres sáv felső határán, mintegy 129 ezer tranzakcióval zárta a hazai ingatlanpiac. A jelenlegi folyamatok és a januári nyitás alapján a Duna House a 2026-os év egészére is hasonló, 110-130 ezer közötti adásvételi számot prognosztizál.

A túlárazott lakásoknál jöhet korrekció, a jó ingatlannál fogy a mozgástér

A cég szerint a túlárazott lakásoknál elkerülhetetlen lehet az árkorrekció, viszont a jó állapotú, reálisan árazott ingatlanok esetében a vevők alkuereje korlátozott. Egyszerűen nincs túl sok mozgástér, ha több érdeklődő is megjelenik.

A hitelezés is pörög, ami működteti az ingatlanpiacot

A Duna House-csoport becslése szerint januárban a lakáscélú jelzáloghitelezés kiemelkedően élénk volt. A Credipass adatai alapján 235 milliárd forintos volumen becsülhető, ami éves alapon jelentős közel 88,2 százalékos növekedést jelez az MNB szerint, és a következő hónapokban is magas szint várható.

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvánosak és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Címlapkép forrása: Unsplash

Oszlányi Gyöngyvér

Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.