Közzétette 2025. I. félévére vonatkozó pénzügyi jelentését az OPUS GLOBAL Nyrt. Minden eddiginél magasabb féléves profitról tudott beszámolni a vállalat, ami a menedzsment szerint a hatékony költséggazdálkodásnak is köszönhető.
OPUS – 21,2 milliárd fél év alatt
Az OPUS árbevétele az első félévben 246,2 milliárd forintot tett ki, ami 18,2%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A működési költségek azonban ennél is nagyobb mértékben, 22,1%-kal estek vissza. Ennek köszönhetően az EBITDA már 13,5%-kal magasabb lett, kis híján 54 milliárd forint. Az adózott eredmény pedig 2,8%-kal bővült – így jött össze a fél év alatt rekordnak számító, 21,2 milliárdos profit. Az egy részvényre jutó adózott eredmény folyamatos tevékenységből így 39,5 Ft volt.
Az eredményt a menedzsment is kommentálta. „Büszkék lehetünk arra, hogy a háborúkkal sújtott kedvezőtlen gazdasági környezetben évről-évre egyre magasabb profitot érünk el. Ennek kulcsfontosságú eleme a hatékonyság, de nem dőlhetünk hátra, a szervezet racionalizálásán folyamatosan dolgozunk, hiszen ennek az eredményei jól látszanak az első hat havi számainkon. Az elmúlt évek megmutatták, hogy olyan cég vagyunk, amiben érdemes hosszabb távon gondolkodni” – hangsúlyozza az eredménybeszámoló kapcsán Lélfai Koppány, a társaság vezérigazgatója.
„Az OPUS-csoport hosszútávú stabilitását jól mutatja a Scope Ratings minősítése is, amely az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kedvezően ítéli meg a cégcsoportot” – hangsúlyozza a vezérigazgató. „A minősítő intézet a társaság kötvényeire BBB-, a társaságra pedig BB minősítést adott 2025-ben is stabil kilátásokkal. Mindez azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank által elvárt szintnél négy fokozattal magasabb besorolást kaptak az OPUS-kötvények.”
Kilőtt az energetika eredménye
A szegmensek közül az építőipari szegmens árbevétele 34,1%-kal csökkent, a költségek csökkenése nyomán viszont az üzletág EBITDA szintje alig változott, a 2024. első féléves 16,5 milliárd forintról 16,2 milliárd forintra. Az adózott eredmény 15,5 milliárd forintot tett ki, ami a bázishoz képest 5,3%-os visszaesés.
Az élelmiszeripari szegmensben az árbevétel minimális, 1,5%-os csökkenéséhez a költségek 10,7%-os növekedése társult. Így az EBITDA nagyjából 3 milliárd forintot tett ki, az adózott eredmény pedig ezúttal veszteségbe fordult 3,5 milliárd forint értékben.
A turizmus üzletág esetében az árbevétel 13,3%-kal nőtt, a megemelkedő költségek nyomán viszont az EBITDA 2,3 milliárd forint volt, szemben a 2024. első félévi 3,1 milliárd forinttal. Az adózott eredmény pedig nagyjából harmadával csökkenve 200 millió forint volt.
Kilőtt az energetika szegmens a félév során. Bár az árbevétel minimálisan, 1,8%-kal csökkent a félév során a bázishoz képest, a költségcsökkenés nyomán az EBITDA már közel 64%-kal nőtt, 33,8 milliárd forintra. Az adózott eredmény pedig két és félszeresére változott, 5,1 milliárd forintról 13,1 milliárd forintra.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!