Sötét mód ikon
2026 június 09
Tőzsdenyitás Szeptember 30. – Pirosban a BUX, a Richter egyedül pluszban, az OTP és Mol gyengül

Tőzsdenyitás Szeptember 30. – Pirosban a BUX, a Richter egyedül pluszban, az OTP és Mol gyengül

Általános gyengüléssel indult a kedd reggeli kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 98 920,78  pontnál tart az index az első óra végén. Richter pozitívan kezdte a napot és pluszban áll. A Mol és a Telekom és OTP gyengüléssel indították a kedd reggeli kereskedést. A forgalom 1,7 milliárdnál jár az első óra végén. Ma vajon merre folytatja az útját a BUX?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,17 pontos csökkenéssel, 99 257,27 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült. A nyitást követő első órában közel 300 pontot esett és 98 920,78-nál tart az index. Az OTP árfolyama továbbra is esik. Az árfolyam 0,41 százalékkal esett az első órában. A Mol árfolyama is gyengüléssel kezdett, és 1,52 százalékkal lejjebb áll a részvény az első óra végén. A Telekom árfolyama 0,22 százalékkal esett. A  Richter papírok egyedüliként tartják a pozitív irányt és az árfolyam már 0,57 százalékos pluszban áll. A forgalom az első óra végén már 1,7 milliárdnál jár. A hétfői zárást követően a reggeli nyitás az iránykereséssel kezdődik.

A részvények árfolyama kedden az indulásnál

OTP: 28 930 Ft  -0,41 százalékkal gyengült a részvény árfolyama.

Mol: 2 718 Ft, -1,52 százalékkal esett az olajvállalat papírja a kezdés órájában.

Magyar Telekom: 1 800 Ft, -0,22 százalékkal esett az árfolyam az első órában.

Richter: 9 780 Ft, +0,57 százalékkal emelkedett az árfolyam a kezdés órájában.

A részvénypiac forgalma 1,7 milliárdnál jár az első óra végén.

A részvények előző napi teljesítménye

Mol: Hétfőn a Mol 20 forinttal, 0,73 százalékkal 2 760 forintra erősödött, 563,7 millió forintos forgalomban. Az árfolyama átlépte a 2 746 forintnál húzódó emelkedő trendvonalat, amely így már támaszt jelent, a 2 764 forintnál húzódó ellenállást ugyanakkor nem tudta tartósan áttörni, további ellenállás pedig 2 841 forintnál húzódik.

OTP: A részvény ára 40 forinttal, 0,14 százalékkal 29 050 forintra csökkent hétfőn, forgalma 4,6 milliárd forintot tett ki. A részvényei nem mozdultak el jelentősen hétfőn, felfelé több ellenállás is húzódik 29 465 és 29 659 forint között, támasz 27 173 forintnál látható.

Richter: Hétfőn a papír árfolyama 45 forinttal, 0,46 százalékkal 9 725 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A részvény a 9 871 forintnál húzódó ellenállásról fordult le, a támasz továbbra is a 9500 forintnál húzódik.

Magyar Telekom: A papír árfolyama 10 forinttal, 0,55 százalékkal 1 804 forintra esett, forgalma 578,1 millió forint volt. A részvényei az 1 800 forintnál található támasz közelében zártak, további támasz 1 690 forintnál húzódik, míg felfelé az 50 napos mozgóátlag jelent rövid távú ellenállást 1 853 forintnál.

A BUX és a részvények alakulása az elemző szerint

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.

Czibere Ákos kiemelte a Richter előző napi teljesítményét. A háttérben a Richter denosumab bioszimiláris termékkel kapcsolatos amerikai gyógyszerügyi hivatal (FDA) engedélye áll. A készítményt a Hikma Pharmaceuticals-al közösen Enoby és Xtrenbo néven fogják forgalomba hozni. A Hikma és a Richter megállapodása értelmében a Richter felel a termékek fejlesztéséért és gyártásáért, míg a Hikma az FDA-regisztrációért és az Amerikai Egyesült Államokban történő kizárólagos kereskedelmi forgalmazásért.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.