Sötét mód ikon
2026 június 10
NAVIGATOR – Újabb alaptőke-emelésről döntött a társaság

NAVIGATOR – Újabb alaptőke-emelésről döntött a társaság

A bet.hu-n megjelent közleményben számolt be a NAVIGATOR Investments Nyilvánosan Működő Részvénytársaság igazgatósága arról, hogy 2025. július 3-án újabb alaptőke-emelést hajt végre a korábbi közgyűlési határozat alapján. A társaság ezúttal 65 millió forinttal emeli meg jegyzett tőkéjét, amely így 617.540.680 forintra nő. A lépés a Közgyűlés 26/2025 (V.29.) számú határozata alapján történik, amely a menedzsment számára felhatalmazást adott új részvények kibocsátására, zártkörű forgalomba hozatal keretében.

Az emelés során 6.500.000 darab, egyenként 10 forint névértékű, névre szóló, dematerializált „A” sorozatú törzsrészvény kerül kibocsátásra. A papírok teljes mértékben megegyeznek a korábban forgalomba hozott törzsrészvények jogi és pénzügyi tartalmával. A részvények kibocsátási értéke részvényenként 80 forint, így a teljes tőkebevonás összege 520 millió forintot tesz ki. Ebből a névértéken felüli rész – összesen 455 millió forint – a társaság tőketartalékát növeli, a számviteli törvény előírásai szerint.

NAVIGATOR – Már közel 56 millió részvénynél jár a társaság

A tranzakció lezárultával a NAVIGATOR teljes alaptőkéje 617.540.680 forintra nő, amely 55.784.068 darab, 10 forint névértékű „A” sorozatú törzsrészvényből, valamint 5.970 darab, 10.000 forint névértékű „H” sorozatú kamatozó részvényből áll. A társaság ezzel újabb fontos lépést tett pénzügyi megerősítése és növekedési stratégiájának megvalósítása felé.

Az alaptőke-emelés célja továbbra is a társaság fejlesztési és terjeszkedési terveinek biztosítása. A most bevont friss forrás lehetőséget teremt arra, hogy a NAVIGATOR aktív maradjon az ipari, védelmi és energetikai szektorban, valamint új projekteket indítson vagy meglévő tevékenységeit bővítse. A társaság továbbra is elkötelezett amellett, hogy stratégiai céljait a tőkeoldali stabilitás és befektetői bizalom erősítése mellett valósítsa meg.

A teljes közlemény megtekinthető ITT

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Virág Ádám

21 éves közgazdaságtan hallgató vagyok a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol elsősorban a befektetések és a tőkepiacok világa áll az érdeklődésem középpontjában. Másfél éve dolgozom a Tőzsdefórumnál, ahol szerkesztőként és cikkíróként foglalkozom gazdasági, tőzsdei és olykor sporttal kapcsolatos témákkal. Emellett a Whiteless Rock Tanácsadónál tevékenykedem, ahol a tőzsdei elemzések mellett IT projekteken is dolgozom, így a pénzügyi és technológiai területek metszéspontján szerzek tapasztalatot. A Corvinuson tanult elméleti háttér és a Tőzsdefórum gyakorlati közege együtt segítenek abban, hogy minél mélyebben megértsem a piacok működését és a befektetői döntések hátterét. Célom, hogy hosszú távon olyan szakmai irányba fejlődjek, ahol a tőkepiaci tudás, az elemző gondolkodás és a technológiai innováció egyaránt szerepet kapnak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.