Sötét mód ikon
2026 október 13
NEMZETKÖZI PIACOK

Franciaországban lassult az infláció augusztusban

Franciaországban az előzetesen becsültnél jelentősebben lassult a fogyasztói áremelkedés üteme augusztusban éves összevetésben. A francia statisztikai hivatal, az INSEE pénteken közzétett végleges adatai szerint augusztusban Franciaországban az előzetesen becsült 1,9 százalék helyett 1,8 százalékra, 2021 júliusa óta a legalacsonyabbra csökkent az éves szintű infláció a júliusi 2,3 százalék után. A fogyasztói áremelkedés mérséklődését elsősorban az […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Kamatot emelt az orosz jegybank

Az orosz jegybank igazgatótanácsa pénteki ülésén 100 bázisponttal, 19 százalékra emelte az irányadó rátát. Az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy az orosz jegybank változatlanul hagyja a kamatot, miután előző kamatdöntő ülésén, július 26-án a piaci várakozásoknak megfelelően 200 bázispontos kamatemelésről döntött. Az orosz jegybank a döntés indoklásában kiemelte: a jelenlegi inflációs nyomás továbbra is magas; […]

EXTRA

Ukrajnai háború – Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet pénteki tájékoztatása szerint a bank alelnöke, Matteo Patrone a felső vezetés több más tagjával együtt a héten […]

BÉT

BörzeZárás 2024 Szeptember 13. – Elemző: a Mol húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 662,76 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 73 003,59 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX emelkedése a Mol jó teljesítményének köszönhető. Hozzátette, hogy a […]

EXTRA

Oroszország kínai motorokkal támad: új kamikaze drónok az ukrajnai háborúban

Oroszország tavaly elkezdte gyártani a Garpiya-A1 nevű, nagy hatótávolságú támadó drónt kínai motorok és alkatrészek felhasználásával, amelyet az ukrajnai háborúban vetett be – állítják két európai hírszerzési ügynökségtől származó források és a Reuters által megtekintett dokumentumok. A hírszerzési anyagok – amelyek között szerepelt egy gyártási szerződés az új drónra, a gyártási folyamatról szóló vállalati levelezés […]

EXTRA

Újra tüzelhetnek szabadon a Dunántúlon – szombattól megszűnik a tűzgyújtási
tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) egyetértésével szombattól Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala vármegyében visszavonásra kerül a tűzgyújtási tilalom- olvasható a Nébih honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban. Az elmúlt 24 órában ezekben a vármegyékben a csapadék elérte az erdő avarszintjét, az éghető könnyű biomassza átnedvesedett – írták. A többi vármegyében […]

EXTRA

Tovább csökkent a munkabalesetek száma Magyarországon

A munkabalesetek száma 2023-ban tovább csökkent Magyarországon, derül ki a nemzetgazdaság 2023. évi munkavédelmi helyzetéről szóló jelentésből. A munkabaleseti adatok pozitív változása a hazai munkakörülmények, a munkavégzés biztonságának további javulását, a kormány által kialakított munkavédelmi szabályozási környezet hatékonyságát mutatja, amelynek köszönhetően a halálos munkabalesetek száma is immár három éve folyamatos csökkenést mutat – tájékoztatott pénteki […]

EXTRA

Péntek 13. – Mi áll a háttérben? Miért kötjük a balszerencsét ehhez a naphoz

Péntek 13. már régóta a félelem és babona napjaként él a köztudatban. Sok kultúrában szerencsétlenséggel társítják ezt a napot, ám vajon honnan ered ez a félelem, és van-e valódi alapja? triszkaidekafóbia A triszkaidekafóbia, azaz a tizenhármas számtól való félelem, évszázadok óta fennáll. A tizenhármas számot különösen baljósnak tekintik bizonyos vallási és történelmi események miatt. Például […]

Egyéb

DéliBux 2024 Szeptember 13. – Emelkedés péntek délelőtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,11 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 72 420,37 ponton állt, ami csütörtöki záróértékéhez képest 79,54 pontos, 0,11 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 79,65 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A […]

Egyéb kategória

Kiderült az igazság a 13 ezer milliárdos vagyonról!

Úgy tűnik, hogy a mesés vagyon tényleg csak a mesében létezik. Még augusztusban érkezett a hír, hogy egy rejtélyes magyar magánszemély két cégben nagyjából 13 ezer milliárd forintot tart. Ráadásul mindezt Brazil államkötvényekben, úgy, hogy egy budapesti társasházban van a vállalatok székhelye. Nem véletlenül több sajtóorgánum is utána próbált járni, hogy a 100 leggazdagabb magyar […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.