Sötét mód ikon
2026 október 13
EXTRA

Nagy az AI támogatottsága a magyarok által

A többség nyitottan áll a mesterséges intelligenciához (MI) Magyarországon, ugyanakkor még kevesen használják azt; bár 79 százalék azok aránya, akik úgy vélik, hogy tudják, mi a mesterséges intelligencia, annak gyakorlati hasznosításában csak 3,9 pontot érnek el egy 10-es skálán – derült ki a Publicis Groupe Hungary és a GKID Research & Consulting reprezentatív kutatásából. Az […]

EXTRA

Új áruházat nyitott a Tesco Velencén

Magyarországon a 198., Fejér vármegyében pedig a nyolcadik Tesco áruház nyílt meg csütörtökön, a velencei Bence-hegyen. A cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint hosszú idő után nyitottak új üzletet, amelyben 350 négyzetméteren több mint 4000 termékből álló választékot, köztük prémium termékeket kínálnak majd a környékbeli lakosoknak, valamint a tó mellett nyaralóknak és pihenőknek. Az új bolt […]

BÉT

Brutálisat nőtt a ViVeTech nyeresége

A ViVeTech Nyrt. adózott eredménye 67 százalékkal nőtt az első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest, meghaladta a 91 millió forintot – közölte a kibervédelmi cég 2024. első féléves jelentése alapján csütörtökön az MTI-vel. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett középvállalkozás féléves árbevétele megközelítette a 743 millió forintot, ez 82 százalékos növekedés 2023 első félévéhez képest. […]

BÉT

BörzeZárás 2024 szeptember 12. Kedvező nemzetközi hangulatban

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 535,77 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel 72 340,83 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint eseménytelen napot zárt a BÉT, kibocsátói hírek sem mozgatták az árfolyamokat. Szemán Péter […]

AUTÓ

Keményen visszafogott a Toyota, mi lesz ennek a következménye?

A japán Toyota Motor harmadával csökkentette a 2026-ra vonatkozó elektromos járműgyártási terveit – jelentette a Nikkei üzleti napilap. Ezzel a legújabb autógyártó lett, amely visszavonta az elektromos autók terveit, mivel az EV eladások egyre csökkenek. A világ legnagyobb autógyártója mostantól 1 millió elektromos jármű gyártását tervezi 2026-ra, szemben a vállalat korábban bejelentett 1,5 milliós értékesítési […]

EXTRA

Agrometeorológia: nagy eséllyel országszerte véget ér az aszály

Jelentős mennyiségű eső várható a következő napokban, amelynek hatására nagy eséllyel országszerte véget ér a hosszú aszály és a talaj nagy területen kellően megázik – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében. Hétfő óta sokfelé hullott 10-25 milliméter eső, az északnyugati országrészben 40 milliméternyi esett, miközben a Pécs-Szekszárd-Kiskunhalas-Mórahalom térség és az Encs-Kisköre vonal kimaradt a nagyobb […]

EURÓPA

Javult a német vegyipar üzleti hangulata

Augusztusban javult a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének németországi vegyipari ágazati üzleti hangulatindexe. Az ifo intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) honlapján szerdán közzétett összefoglaló alapján a németországi vegyipari vállalatok üzleti környezetről alkotott véleményét számszerűsítő mutató értéke mínusz 5,6 pontra emelkedett a júliusi mínusz 9,8 pont után, a javulás […]

PRÉMIUM

A Waberer’s fejleszti a posta csomaglogisztikai központját

A Waberer’s International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, a WPL-Log Zrt. nyerte meg a Magyar Posta új csomaglogisztikai központjának fejlesztésére kiírt tendert – közölte a Waberer’s. A közlemény szerint 8,3 hektáros területen, Ecser Nyugati Ipari Parkjában épül meg a modern Posta-központ. A zöldmezős beruházásban egy megközelítőleg 25 ezer négyzetméter összterületű, a legkorszerűbb megoldásokkal felszerelt […]

EURÓPA

Bezzeg Spanyolországban csak 2,3 százalék az infláció augusztusban

Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,3 százalékra, több mint egyéves mélypontra lassult augusztusban. Az előző havi 2,8 százalékot követően. Ez derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE) csütörtökön közzétett végleges adataiból. Az előzetes adatok alapján közölt becslésben 2,2 százalékos augusztusi adat szerepelt. Az augusztusi éves infláció 2023 júliusa óta […]

EURÓPA

Kamatot vágott az Európai Központi Bank

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette a betéti rendelkezésre állás kamatlábát. A döntés alapján az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 3,65 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 3,90 százalék. A betéti rendelkezésre állás kamatlába pedig 3,50 százalék lesz szeptember 18-tól. Az EKB döntése megfelelt a többségi […]

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.