Sötét mód ikon
2026 november 08
EXTRA

Százezren dolgoznak, százezren tanulnak majd

Minden eddiginél többen, összesen kétszázezren vesznek részt közfoglalkoztatási programban az idén a november elsejétől április végéig tartó téli időszakban – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

EXTRA

Egységes áfabevallás lehet az EU-ban?

Komoly egyszerűsítést hozhat magyar szempontból az Európai Bizottság által szerdán javaslatban előterjesztett egységes uniós áfabevallás.

EXTRA

Többen dolgozhatnak a miskolci Bosch gyárban

A Bosch miskolci üzemében jövőre kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezi – mondta Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója csütörtökön. Megerősítette azt is: a cég 2018-ig az önindító gyártás egy részének áttelepítését tervezi Miskolcra a németországi hildesheimi gyárból.

EXTRA

Csökkenő hozam a kincstárjegy-aukción

A meghirdetett összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön, szokásos kéthetenkénti aukcióján.

EXTRA

A BÉT derivatív piaca nem változik a Xetra miatt

A jelenlegi MMTS rendszerben jellemzően árupiaci termékekkel (gabonaügyletek), határidős pénzpiaci termékekkel, akár értékpapírokkal akár határidős devizaügyletekkel, sőt opciós ügyletekkel lehet kereskedni. A Xetra miatt ez része a rendszernek nem fog megváltozni, de ez nem baj.

EXTRA

Raporton az amerikai nagykövet Merkel lehallgatása miatt

A német külügyminiszter csütörtökön berendelte hivatalába az Egyesült Államok berlini nagykövetét Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának feltételezett amerikai megfigyelésével kapcsolatban.

EXTRA

Többet vártak a Credit Suisse-től

A Credit Suisse Group a nyereség jelentős, mintegy nyolcvan százalékos növekedésről számolt be a harmadik negyedévben, ám ez kisebb a szakértők által vártnál.

EXTRA

Piros betűs ünnepre készül a Richter

Hiába hallgatott gyorsjelentésében a Richterről a tengerentúli partnere. Hiába adnak vételi jelzést a technikai indikátorok. A magyar gyógyszercéget veszik, mint a cukrot.

EXTRA

Kedveztek az alacsony adók a Daimlernek

A Mercedes-Benz-gyártó Daimler AG profitja jelentősen, 53 százalékkal nőtt a szeptember végéig tartó három hónapban az alacsonyabb adók, a hatékonyságnövelés és a eladások emelkedésének a hatására.

EXTRA

Erősödik a hazai piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 50,84 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.