Összekapta magát Európa
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapír piacokon.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapír piacokon.
A dél-koreai Hyundai Motor Co. növelte forgalmát és nyereségét a harmadik negyedévben.
Ma kezdi meg az Országgyűlés a jövő évi költségvetés általános vitáját.
Az árfolyamok pozitív korrekciójára lehet számítani csütörtökön a főbb európai tőzsdék nyitásakor.
A forint árfolyama alig változott csütörtök reggelre, az eurót 292,43 forinton, az előző estivel csaknem megegyező árfolyamon jegyezték reggel hét óra után a bankközi devizakereskedelemben.
Októberben folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisz-tított) értékének emelkedése, mely így idei csúcspontjára jutott. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti és fogyasztói várakozások is javultak. A tendenciájában 2012 végétől emelkedő konjunktúraindex utoljára 2011 tavaszán, a Széll Kálmán terv bejelentése előtt volt hasonlóan kedvező.
Darabjaira hullhat a Romániát Bulgáriával összekötő vadonatúj Duna-híd – állítja a bolgár közlekedési minisztérium, amely azt követően kezdett vizsgálódni, hogy pár napja hatalmas kátyú jelent meg a Vidin felé vezető oldalon – írta a Napi Gazdaság.
Kitart magyar kötvénypozíciói mellett a Franklin Templeton, a harmadik negyedév végén 11,7 milliárd dollárnyi magyar állampapír volt a portfóliójukban – írta a Napi Gazdaság.
Az idén szeptember végéig 1636 pert kezdeményeztek adózók az adóhatóság ellen, 57 milliárd forint értékre – írta a Magyar Nemzet.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.