Gyógyul a görög gazdaság
A legfrissebb adatok szerint a második negyedévben megkezdődött a gazdasági helyzet javulása az országban – közölte csütörtökön a görög pénzügyminiszter.
A legfrissebb adatok szerint a második negyedévben megkezdődött a gazdasági helyzet javulása az országban – közölte csütörtökön a görög pénzügyminiszter.
Egy teljesen új opciós termék jelent meg a piacon 2013.03.18-án. Ez a termék kifejezetten az alacsonyabb tőkével kereskedőket támogatja az opciós piacon.
A fukusimai erőmű még működő két blokkjának leállítására utasította az üzemeltetőt a japán miniszterelnök.
Előrelépés történhetett a Mol és a kormány tárgyalásain a stratégiai gáztároló ügyében, ugyanis a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) szeptember 27-ére taggyűlést hívott össze, amelynek napirendi pontjai között szerepel az ügylet jóváhagyása – írta a Napi Gazdaság.
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,2, a nettó átlagkeresetek 4,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.
A határidős aranyár a FED döntése után 56 dollárral ugrott feljebb, 1365 – ig.
Lendületes indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön, az európai tőzsdék nyitásakor.
Felrobbantak a piacok a Fed kötvényvásárlási programja fenntartásáról szóló döntése után. A dollár piaca beszakadt, az amerikai tőzsdeindexek kilőttek. Ben Bernanke Fed elnök indoklása szerint az amerikai gazdaság még gyenge lábakon áll, a költségvetési politika bizonytalan. Lépni akkor fognak, ha egyértelmű jelei lesznek a kilábalásnak.
Erősödéssel zártak szerdán a New York-i tőzsde főbb mutatói, s kettő közülük rekordmagasságot ért el annak a bejelentésnek a hatására, hogy a Fed megtartja a kötvényvásárlási program keretösszegét.
A Fed-bejelentésre nagyot gyengülő dollárt követve erősödött a forint szerdáról csütörtökre virradóra.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.