Történelmi csúcs Frankfurtban
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán vegyesen teljesítettek.
Még mindig Bill Gates a leggazdagabb az Egyesült Államokban a Forbes legfrissebb listája szerint.
Tájékoztató jellegű rendőrségi beszélgetésen vett részt Csányi Sándor a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások első fordulója után szerdán Zágrábban – számolt be szerdán délután a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán.
Valószínűleg csekély reálgazdasági hatást gyakorol a globális felzárkózó térségben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) gazdaságélénkítő célú mennyiségi enyhítési programjának várhatóan e héten elkezdődő leépítése – jósolták szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Újabb fejlesztéseket tervez a Győrhöz közeli Pér reptere a most záruló menet után – közölte a légikikötőt üzemeltető társaság ügyvezető igazgatója szerdán Péren, a kisgépes üzleti repüléssel foglalkozó rendezvényen.
Az idén tartható a 0,7 százalékos GDP-növekedés, jövőre pedig a kormány konzervatív becsléssel 2 százalékos bővülésre számít – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó- és pénzügypolitikai államtitkára.
Mérsékelten gyengült a forint szerdán a bankközi devizakereskedelemben, délután négy órakor az eurót 298,07 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 297,17 forinttal.
Újraszabályozná a Libor és az Euribor globális és európai banki irányadó kamatlábakat az Európai Unió. Az EU fő célja, hogy átláthatóbbá és megbízhatóbbá tegyék a kamatlábak kiszámítását, és elkerüljék a mutatók manipulálását, mint ahogy megtörtént a 2008-as gazdasági válság első időszakában.
Elégedetten nyilatkozott a horvát fél a zágrábi kormány és a Mol közötti tárgyalások első fordulójáról, amelyet szerdán tartottak Zágrábban az INA olajipari konszernről.
Legkorábban a jövő év elején hagyja jóvá a cseh állami energetikai koncepciót a prágai kormány – jelentette ki Pavel Gebauer, a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium energetikai osztályának igazgatója szerdán Prágában egy gazdasági fórumon.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.