Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Botrány a Campus Fesztiválon

Hangszerek és fellépőruhák nélkül érkezett meg a debreceni Campus Fesztiválra a nemzetközi slágerlistákat az elmúlt években meghódító fiatal dán énekesnő-dalszerző, Nabiha Bensouda és zenekara, csomagjaik eltűntek a repülőút során – tájékoztatott Bakó Csaba, a fesztivál sajtfőnöke szombaton.

EXTRA

Megújul az egri vár

Megújul az egri vár, az állami tulajdonban lévő történelmi emlékhely fejlesztése pályázaton elnyert több mint 1,7 milliárd forintból valósul meg. Új, látogatókat vonzó programokat is terveznek – tájékoztatta az egri polgármesteri hivatal médiareferense szombaton az MTI-t.

EXTRA

Trójai falovat toltak a Takarékbankba

Egy új tulajdonosi körnek játszhatja át a Takarékbankot a kormány – erre utal a szektor szereplői és pénzügyi szakértők szerint, hogy a Magyar Fejlesztési Bank takarékbanki részvényt adott egy kft.-nek, melynek vezetője Vojnits Tamás, a takarékszövetkezetek átszervezéséért felelős kormánybiztos.

EXTRA

Öt embert ítéltek halálra

Öt embert végrehajtandó halálbüntetésre ítéltek a kelet-kínai Santung tartományban, mert lemészárolták egy hajó legénységének 16 tagját még 2011-ben – jelentette a kínai média szombaton.

EXTRA

Francia megoldás forróság ellen

Ragyogó napsütésben és kánikulai melegben megnyílt szombat délelőtt, 12. alkalommal a párizsi Plázs (Paris Plage): a francia főváros Szajna-parti szakaszán immáron hagyományosnak számító, tengerpartot idéző homokos pihenőhely.

EXTRA

Lezajlott az átúszás

Az idei, 31. Balaton-átúszáson 7740-en vettek részt Révfülöp és Balatonboglár között.

EXTRA

Kitüntették az „árvizes hősöket”

A sikeres árvízi védekezésnek az előjelezés, a felkészülés, a szervezettség és a társadalmi összefogás volt a kulcsa – jelentette ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, amikor szombaton Budapesten ünnepség keretében elismeréseket adott át a védekezés „hőseinek”.

EXTRA

Előre hozott választások lesznek

Október 20-án előre hozott parlamenti választásokat tartanak Luxemburgban – ismertette szombaton a Luxemburger Wort című lap az államfő, Henri nagyherceg erről szóló döntését.

EXTRA

Lovasközpont lehetnénk

A kormány tudatosan ápolja a magyar kultúrában mélyen gyökerező lovak iránti szeretetet – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton Szilvásváradon, Horváth László megyei kormánymegbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Drágák a lakások

A lakások Európa legkedveltebb nagyvárosaiban egyre drágábbak.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.