Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Könnyelműek a japánok

A japán légi közlekedési hatóságok engedélyezték szombaton, hogy vészhelyzeti jeladó berendezések nélkül repüljenek a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépek, miután vélhetően ez a berendezés volt a felelős azért, hogy egy 787-es kigyulladt a londoni repülőtéren a múlt héten.

EXTRA

Zenekedvelők figyelem!

Reneszánsz és barokk kori zeneműveket megszólaltató koncertekkel és a két korszak előadásmódját ismertető mesterkurzusokkal régizenei találkozót tartanak vasárnaptól egy héten át Győrött és a kistérségben.

EXTRA

Vigyázzat gyorshajtók!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az idén 165 mobil sebességmérő, jövő április végéig pedig legalább 300, legfeljebb 365 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont (KKEP) beszerzését tervezi – közölte az ORFK az MTI-vel.

EXTRA

Szenzáció Kecskeméten

Az idei kecskeméti nemzetközi repülőnap különlegességének számít, hogy a korábbi három-néggyel szemben ezúttal hét kötelék tart látványos bemutatót. A magyar mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol köteléket is láthat augusztus 3-án és 4-én a közönség.

EXTRA

Senki sem vállalja az átmeneti trafikot

Több régi trafikos nem vállalja az átmeneti dohányárusítást azokon a kistelepüléseken, ahol senki nem nyert koncessziót, mert túl sokba kerülne – írta a Népszava.

EXTRA

Készül a borstratégia

A mértékadó szakmai szervezetek konszenzusával készül a szőlő-bor ágazat 2020-ig terjedő stratégiája – közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

EXTRA

Komolyan vizsgálódott a Kehi

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) 32 ellenőrzést folytatott le tavaly, a vizsgálatok 693 szervezetet érintettek, az általa ellenőrzött összeg meghaladta a 100 milliárd forintot – írta Magyar Nemzet.

EXTRA

Nem teljes az öröm

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) részben visszadobta a Sólyom Hungarian Airways engedélykérelmét – írta a Népszabadság.

EXTRA

Elektronikusan vallhatunk

Az elektronikus adózási ügyintézést a központi elektronikus szolgáltató rendszeren (KR) keresztül, vagy felhasználói névvel és jelszóval, vagy elektronikus aláírással lehet végezni – egyebek mellett ezt tartalmazza az a nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

EXTRA

Kína húzhatja ki az aranyat a gödörből

Technikailag és fundamentálisan is szólnak érvek az aranyár rövidtávú feltámadása mellett.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.