Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Felesleges a további kamatcsökkentés

A magyarországi dezinflációs folyamat mellett a globális kockázati környezet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentési ciklusának fő korlátja, bár a gazdasági növekedés várható élénkülése szükségtelenné teheti a nagyarányú további kamatcsökkentéseket – vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a vártnál alacsonyabb májusi inflációs adatok keddi ismertetése után.

EXTRA

Tovább erősít a német ipar

A német gazdasági konjunktúra gyenge volt az év elején, de van remény arra, hogy az év második felében már jobban teljesítsen a gazdaság – mondta Ulrich Grillo, a német iparszövetség elnöke a szervezet keddi éves ülésén, ahol megerősítette, hogy továbbra is 0,8 százalékos GDP-növekedést várnak az idén.

EXTRA

Az EU Bizottság privatizációra sarkall

Az Európai Bizottság sürgeti Görögországot, hogy a lehető leghamarabb tegyen újabb kísérletet a DEPA gázszolgáltató privatizációjára.

EXTRA

Növekedett a török GDP

A török statisztikai hivatal adatai szerint 2013 első negyedévében éves bázisú összehasonlításban 3 százalékkal növekedett a bruttó hazai össztermék (GDP). A 2012-es utolsó negyedévben a növekedés csak 1,4 százalék volt.

EXTRA

A Riverside szerint érdemes befektetni

A középvállalati szegmensre fókuszáló The Riverside Company (Riverside) szerint a közép-kelet-európai régióban folyamatosan vannak jó befektetési lehetőségek, viszont az egyes országok között óriásiak az eltérések – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

EXTRA

Nyolc százalékkal nőtt a román ipar

Több mint nyolc százalékkal nőtt az első négy hónapban a román ipari termelés bruttó értékben kifejezve a tavalyi hasonló időszakhoz képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

EXTRA

Pesszimistább a szlovák pénzügy

A szlovák pénzügyminisztérium 1,2 százalékról 0,5 százalékra rontotta a gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését – írta kedden a Hospodarské Noviny.

EXTRA

Szépen menetel a kínai médiapiac

Töretlen növekedést mutat és a becslések szerint öt év múlva a 200 milliárd dollárt is meghaladhatja a kínai médiapiac – a legnagyobb szerepet az internetes ágazat játssza majd.

EXTRA

Veszélyben az ökológiai rendszerek

A hajók számára a Dél-kínai-, a Földközi- és az Északi-tenger vizei a legveszélyesebbek egy új tanulmány szerint, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy az erősödő forgalom és a szaporodó hajóroncsok már riasztó mértékben károsítják az ökológiailag roppant fontos víz alatti térségeket.

EXTRA

Piacbővülést jósol a Boeing

Az amerikai Boeing repülőgépgyár becslése szerint a következő két évtizedben a világ légitársaságainak 35 280 új gépre lesz igényük, ez közel 4 százalékkal több, mint a konszern korábbi becslése.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.