Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Módosult a költségvetés

Az Országgyűlés kedden elfogadta az idei költségvetés negyedik módosítását, amely az európai uniós túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében meghozott intézkedések egy részének végrehajtását tartalmazza.

EXTRA

Járattörlések sztrájk miatt

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmát is érinti, a keddtől várhatóan három napon át tartó nyugat-európai a légiirányító-sztrájk – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

EXTRA

Apad a Duna az elárasztott Nagymaroson

A folyópart melletti házakat elöntötte a Duna, van, ahol derékig gázolnak a vízben.

EXTRA

Az euró 300 forint fölött járt

A reggeli órákban enyhén tovább gyengült a forint, és az euró jegyzése április 20. óta először ismét átlépte a 300 forintot.

EXTRA

Csökkenő indexek Ázsiában

Az ázsiai tőzsdék többnyire veszteségben álltak kedden a kereskedés utolsó óráiban.

EXTRA

KSH: 1,8 százalékos volt az infláció

Májusban a fogyasztói árak 1,8%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az alacsony éves árnövekedés fő oka a háztartási energia árak jelentős mérséklése. Emellett az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk kivételével minden más termékfőcsoportban is árcsökkenés történt egy év alatt.

EXTRA

Arany: Ugyanott zár

A COMEX aranyár hétfőn este gyakorlatilag ugyanott zár, mint pénteken. ARANYVÉLEMÉNY Ha távolabbról, mintegy látképre tekintünk az aranyra, egy más nézőpontot érzékelhetünk. A jelzés alacsonyabb nemesfémárak felé mutatott, elsősorban Ázsiában, ahol a jen jelentősen gyengült a dollárral szemben, és a részvénypiacok nyitás előtt ígéretesnek tűntek.

EXTRA

Megkezdődik a károk felmérése

A kormány keddi ülésén megkezdi az eddigi árvízi károk felmérését, és rendelkezik a helyreállítási munkálatok ütemezéséről – közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggeli tököli sajtótájékoztatóján.

EXTRA

Stabil a védelem Budapesten

A budapesti védművek stabilak, jól bírják a terhelést, hibáról, megrongálódásról nincs információ – közölte a fővárosi védelmi bizottság operatív törzse keddre virradó éjjel.

EXTRA

Magyarokkal dolgoztatna a Roszatom

Az orosz Roszatom legalább 40 százalékosra tervezi a magyar beszállítók arányát, amikor elindul a paksi atomerőmű tervezett bővítési tenderén – közölte a cég.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.