Sötét mód ikon
2026 november 05
EXTRA

Nem viszi el a költségvetést az ár

Van miből fedezni az árvíz költségeit, csak a katasztrófavédelemnél több mint 51 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek egy részét a helyreállítási munkákra lehet költeni, a Belügyminisztériumnál és a helyi önkormányzatoknál vis maior keret van, ezek 8 milliárd forintot tesznek ki – írja a Magyar Hírlap keddi számában.

EXTRA

Vegyes zárás New Yorkban

Vegyesen zártak hétfőn a New York-i tőzsde főbb mutatói.

EXTRA

Új elnök az energiakereskedőknél

A Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) elnöksége hétfőn új elnököt választott, a jövőben Uzonyi Zoltán vezeti a szervezetet, munkáját alelnökként Viktor László segíti – közölte a szervezet.

EXTRA

Vegyesen mozgott este a forint

A forint árfolyama minimálisan gyengült a frankhoz és az euróhoz képest, miközben erősödött a dollárhoz és a jenhez viszonyítva hétfő estére a délutáni szinttel egybevetve a bankközi piacon.

EXTRA

Renault-Rába szándéknyilatkozat

Tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Volvo csoporthoz tartozó Renault Trucks Defence és a Rába Jármű Kft. – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői közleményében.

EXTRA

Nőtt a lengyel államadósság

A lengyel államadósság 3,5 százalékkal 869,9 milliárd zlotyra (270 milliárd dollár) nőtt az első negyedévben annak a hatására, hogy a kormány folytatja az adósságnövelést az idei államháztartási hiány finanszírozása céljából – közölte a lengyel pénzügyminisztérium.

EXTRA

Kedden újra indul a Suzuki

Kedden reggel hat órától újra elindítja a hétfőn leállított termelést a Suzuki esztergomi gyárában – mondta el a vállalat kommunikációs vezetője.

EXTRA

Sztrájkba lépnek az EU légiirányítói

Keddtől három napon át sztrájkolnak az Európai Unió számos országában a légiirányítók, a munkabeszüntetést kedden a franciák kezdik, szerdától már egész Európa légiközlekedésében fennakadások lehetnek.

EXTRA

Sikeres volt a NordTelekom aukció

Sikeres volt a NordTelekom nyilvános részvényaukciója, 16 forinton keltek el a részvények, jöhet a tőkeemelés – közölte a telekommunikációs szolgáltató cég hétfőn.

EXTRA

Vegyes búcsú Nyugat-Európában

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn a pénteki, egy százalékot meghaladó emelkedés után.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.