Jól indult a hét Európában
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Javult az év végi szezonban alkalmi vagy állandó jelleggel kereskedő vállalkozások jogkövető magatartása az előző év adventi időszakában tapasztalt mértékhez képest, erre utalnak a tavaly novembertől december végéig lebonyolított fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat tapasztalatai.
Lassult a gyógyszergyártó árfolyamának emelkedése, de az alacsony forgalom mellett sem tudott esni a papír.
Fontos támaszok kerültek nyomás alá az elmúlt héten a hazai indexnél, de nem érkezett letörés ebben a körben.
Támasza közelében maradt a pénteki kereskedésben is az olajvállalat árfolyama.
A 15000 fölé látott visszatérés után torpant meg a bankpapír árfolyama.
Idén is folytatódik a magyar ipar fejlesztését szolgáló Irinyi Terv végrehajtása – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
A Saudi Aramco, a világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalata azt fontolgatja, hogy a decemberi 3 milliárd darabos részvénykibocsátását 450 millióval megfejeli.
Budapest, 2020. január 12., vasárnap (MTI) – Magyarországon a 20-64 éves korcsoport átlagos foglalkoztatási rátája 75,5 százalék, meghaladja az Európai Unió által 2020-ra kitűzött 75 százalékos célértéket – mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.
A mesterséges intelligencia alkalmazása új feladatot jelent vezetőknek, mivel ki kell alakítaniuk az AI asszisztensek és az emberek közötti ideális kommunikációt. A DXC Technology szerint az AI és a gépi tanulás széleskörű üzleti alkalmazása, valamint a csapatok közötti együttműködés a technológiailag magasan képzett üzleti vezetők irányításával jelentősen növelheti a termelékenységet.
Csökkent a mobiltelefonok kiszállítása tavaly Kínában, jelezve, hogy a gazdasági növekedés lassulása kedvezőtlen hatást gyakorol a szektorra.
Kedvező tavalyi teljesítményről és visszafogottabb idei várakozásokról számoltak be az MTI által megkérdezett Tolna megyei építőipari cégek.
Az enyhe tél miatt folytatódik a földgáz tőzsdei jegyzésének a csökkenése szakértők várakozása szerint.
Kínában tavaly a természeti katasztrófák 327 milliárd jüan (47,15 milliárd dollár) közvetlen kárt okoztak.
A svájci központi bank (SNB) jelentős pluszban zárta a tavalyi évet, ami azonban elmaradt a két évvel korábbi, 112 éves fennállásának legnagyobb nyereségétől.
Három százalékkal 768-ra növelte 2019-ben eladott gépeinek számát az egy évvel korábbihoz képest az Airbus – közölte a gyártó pénteken az MTI-vel.
Kína tízedik legnagyobb autógyártója, a Geely tárgyalásokat folytat részesedés vásárlásáról az Aston Martin brit sportautógyártóban – közölte név nélkül nyilatkozó, de a megbeszélésekre rálátó forrásra hivatkozva a Financial Times című lap.
Budapest, 2020. január 12., vasárnap (MTI) – Folytatódik a vidékfejlesztés és az agrárium megerősítése 2020-ban, a gazdák kiszámíthatóságra számíthatnak a támogatáspolitikában – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a szaktárca évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.