Növekedett a forgalom, leesett a mutató
Növekvő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 364,14 ponton zárt pénteken, 777,08 ponttal, 1,68 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Növekvő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 364,14 ponton zárt pénteken, 777,08 ponttal, 1,68 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Bőséges szőlőtermést jósoltak a környékbeli hegyközségek gazdái és a Kárpát-medencei borrendek képviselői az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban Szent Vince napjához kapcsolódó ünnepségen szombaton.
Tavaly rekordszámú, mintegy 16,2 millió utas használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – közölte a Budapest Airport Zrt. szombaton az MTI-vel.
Az új lakások és az építkezések hitelei bővítették tavaly a lakáshitelek piacát, a használt lakások hitelezése alig nőtt – derül ki a money.hu pénteken közölt összefoglalójából.
A somoskőújfalui határátkelőhelyen újra átengedik a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Több mint 298 millió forintos fejlesztésbe kezdett a gépalkatrészek és acélszerkezetek gyártásával foglalkozó mezőberényi Csaba-Berényi Gépgyártó Kft. – tájékoztatta a vállalat ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.
A Kecskeméten készülő autók jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy tavaly értékesítési csúcsot dönthetett belföldön a Mercedes – közölte a gyártó magyar kereskedelmi leányvállalata csütörtökön az MTI-vel a tavalyi autóeladási adatok alapján.
Egy év alatt 8 százalékkal nőtt a taxis egyéni vállalkozók száma, így jelenleg több mint 7500 egyéni vállalkozó közlekedik Magyarország útjain – közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán.
Megismételt eljárásban összesen csaknem 50 millió forinttal magasabb, vagyis a korábbinál másfélszer nagyobb bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Időskori Biztonság biztosítás megtévesztő reklámjai miatt.
Jól teljesítenek az amerikai bankok, helyzetük megszilárdult a pénzügyi válság óta, ezért idén tovább csökkentik az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) költségvetését és dolgozóinak létszámát.
A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
Oroszországban tavaly 3 százalékra lassult az infláció az egy évvel korábbi 4,3 százalékról – közölte az orosz statisztikai hivatal pénteken.
Öt év alatt megduplázódott és meghaladta a 10 százalékot a nők aránya a frankfurti tőzsdén jegyzett német vállalatok vezetésében egy pénteken ismertetett kimutatás szerint.
Kínában tavaly már a második egymást követő évben csökkent az új személyautók eladása, miután az előző harminc évben töretlenül nőtt.
Az MNB kifejezetten elvárja a bankoktól olyan lakossági számlacsomagok biztosítását, amelyek korlátlan számú átutalást tesznek lehetővé külön tranzakciós díjak megfizetése nélkül az azonnali fizetési rendszer márciusi indulását követően – áll a Magyar Nemzeti Bank honlapján vezető jegybanki szakemberek által jegyzett, csütörtökön megjelent írásban.
A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség – mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Eladja a pécsi Palatinus Hotelt a Danubius Zrt., a vevők a Hotel Palatinus Kft. és a HotelKer Szállodaüzemeltető Kft.; a vételár üzleti titok – közölték a cégek az MTI-vel pénteken.
A HP igazgatótanácsa harmadjára is kikosarazta a vevőként novemberben először bejelentkező, nála jóval kisebb Xerox céget.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.